Kövér szerint mások is rátelepülnek a diáktüntetésekre

Vágólapra másolva!
Semmilyen szakmai anyagot nem kapott a HÖOK a felsőoktatási átalakítások új irányáról, így szerinte nincs miről tárgyalnia hétfőn az emberi erőforrás miniszterrel. Kövér László házelnök szerint a kormány nem készítette elő a politikai talajt a bejelentéshez, és nem számolt azzal, hogy a diáktüntetésekre rátelepülve egyesek a saját sérelmeik miatt akarják nagyobb botránnyá duzzasztani az ügyet.
Vágólapra másolva!

Irreálisnak tartja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), hogy elmenjenek a Balog Zoltán szakminiszter által hétfőre kezdeményezett találkozóra, hiszen előzőleg semmiféle hatástanulmányt nem kaptak, így nem tudják, hogy pontosan miről lehetne tárgyalni - közölte Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja a Klubrádió beszámolója szerint.

"Még nagyobb lett a bizonytalanság a felsőoktatási rendszerben, a Giró-Szász András kormányszóvivő és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter sajtótájékoztatóján elhangzottak pedig ellentmondanak mindannak, amit a kormány az utóbbi időben kommunikál" - mondta Kiss Dávid.

A kormányszóvivő és a miniszter - ahogy arról korábban beszámoltunk - vasárnap megerősítette Orbán Viktor szombati kijelentését, miszerint a kormány megszünteti a keretszámrendszert. A minőségi követelményeket teljesítő diákok állításuk szerint így bekerülhetnek a felsőoktatásba, ha pedig vállalják, hogy a diplomaszerzés után Magyarországon dolgoznak, az állam a teljes képzési költségüket kifizeti.

Balog Zoltán sajtótájékoztatóján arra kérte a HÖOK vezetőit, hogy a tervezett keddi időpont helyett már hétfőn tárgyaljanak a felsőoktatás átalakításáról. Balog Zoltán kérését azzal indokolta, hogy így a szerdai kormányülésig a hallgatók javaslatait is be tudják építeni előterjesztésükbe.

A HÖOK vezetői Kiss Dávid szerint a találkozó előtt ugyanakkor olyan anyagot szeretnének kapni, amelyből legalább a sarokpontokat megismerhetik. Például, hogy mi történik a Diákhitel 2-vel, illetve megmaradnak-e a hallgatói szerződések. Ezek nélkül nem tudnak véleményt alkotni és dönteni - tette hozzá.

A másik tiltakozó diákszervezet, a Hallgatói Hálózat előzőleg közleményben tiltakozott a döntéshozatal átláthatatlansága, "az igazságtalan, röghöz kötésen, az egyetemek kivéreztetésén alapuló, szociálisan vállalhatatlan rendelkezések ellen".

Kövér szerint is elkapkodták

A bejelentésekkel kapcsolatos kommunikációról beszélt az M1-nek adott, vasárnap este sugárzott interjújában Kövér László házelnök is, aki szerint a kormány "nem készítette elő a politikai talajt" a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban.

"A kormány ezeket a bejelentéseket, kiszivárogtatásokat úgy tette meg, hogy (...) nem kezdett el beszélni arról, hogy mi az a probléma, amelyet meg akar oldani, hanem evidensnek vette, hogy mivel a téma tavaly és tavalyelőtt már szóba került, logikus az, amit tenni fog, és azt az érintettek is így fogadják majd. A kabinet nem számolt azzal, hogy az emberi emlékezet véges, illetve vannak olyanok, akik a diákok mögött, a saját sérelmükért való revansvétel vagy a saját területeiket érintő folyamatok megállítása okán abban érdekeltek, hogy most nagyobb botrány legyen ebből az intézkedésből, mint tavaly vagy tavalyelőtt" - fejtette ki álláspontját a házelnök.

A Lényeg című műsorban sugárzott, szombaton felvett beszélgetésben Kövér László "fizetett forradalmárokhoz" és az egykori KISZ-vezetőkhöz hasonlította azokat, aki most "hergelik" a hallgatókat. Úgy fogalmazott: a KISZ-vezetőket "ugyanúgy a kutya sem választotta meg a fejünk fölé, és ugyanúgy nem képviselték a valóságos érdekeinket, mint ahogy szerintem ma - tisztelet a kivételnek - nagyon sok HÖOK-vezető nem a valóságos érdekei szerint jár el azoknak, akiket elvileg képvisel".

"Le kell ülni, normálisan, higgadtan, nyugodtan beszélni, lecsendesítve a hisztériát, pláne lecsendesítve a hisztériakeltőket" - hangsúlyozta a politikus, aki szerint így kiderülhet, a demonstrálók vajon azt akarják-e, hogy továbbra is tömegesen képezzék a titkárnőnek elmenni készülő bölcsészdiplomásokat és olyan "úgymond szakembereket", akiknek a tudása semmire sem jó. Szerinte ugyanakkor a demonstrálók többsége jóhiszemű.

Az [origo]-nak előzőleg több, a Fidesz felső vezetéséhez tartozó, illetve kormányzati tisztséget is betöltő forrás a téma elkapkodott kommunikációját okolta az indulatok elszabadulásáért. A kiszivárgott drasztikus keretszámvágást szerintük úgy ismerte el szerdán a kormányszóvivő, hogy nem jelentette be ezzel együtt az ellenérzések tompítására kitalált megoldásokat.