Az ügyvéd szerint valótlan volt a tájékoztatás a pornográf képek miatt megvádolt férfiról

Vágólapra másolva!
Valótlan tájékoztatást adott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség T. Péter tázlári férfiról, amikor a médiában többek között azzal vádolta meg, hogy gyermek- és fiatalkorú lányoktól pornográf képeket szerzett be - közölte az érintett ügyvédje az MTI-vel hétfőn.
Vágólapra másolva!

A főügyészség szóvivője november 10-én közölte az MTI-vel, hogy a Kalocsai Városi Ügyészség vádiratot nyújtott be T. Péter ellen a pornográf képek miatt.

Czeglédy Csaba, T. Péter ügyvédje közölte: nem felel meg a valóságnak az ügyészség azon állítása, hogy T. Péter tázlári férfi közösségi oldalakon keresztül több mint kétszáz gyermek- és fiatalkorú lánnyal került kapcsolatba, és összesen 193 pornográf témájú fényképet, videót szerzett meg, illetve készített el.

Ezzel szemben az felel meg a valóságnak, hogy a tázlári férfinak közösségi oldalakon több mint kétszáz ismerőse volt, a 185 darab pornográf témájú fényképet és videót nem tőlük szerezte meg, hanem az internetről töltötte le - tette hozzá.

Czeglédy Csaba az MTI-nek elmondta: büntető feljelentést tett, mivel az ügyfele első kihallgatásáról készült jegyzőkönyv valótlanságot tartalmaz. A védelem információi alapján a nyomozóhatóság nem gondoskodott arról, hogy a kihallgatás során ügyvéd a gyanúsított védelmében rendelkezésre álljon, ám jegyzőkönyvében ennek ellenkezőjét rögzítette - közölte.