Nagyon sok a baleset a havazás miatt

havazás, baleset,tűzoltóautó felborult
Vágólapra másolva!
Elsősorban a Pilis térségében és az M1-es autópályán okozott sok balesetet a havazás. Az egyik balesethez hívott tűzoltóautó is felborult, egy másik balesetben pedig egy olyan mikrobusz ütközött, amelyben hatan utaztak. Volt csattanás autó és busz között is. A közútkezelő délelőtt ezer tonna sót szórt ki. Délután ónos eső várható.
Vágólapra másolva!

Sok balesetet okozott a havazás vasárnap. Csak délelőtt három baleset volt az M1-es sztrádán és hat főutakon. Nagy torlódás alakult ki az autópályás baleseteknél. Az egyik főutas balesetnél egy olyan tűzoltóautó borult fel, amelyet egy másik balesethez riasztottak. Délutánra ráadásul ónos esőt várnak elsősorban az ország nyugati felében.

Frissítés: Kora délutánig a havazás miatt csúszóssá vált utakon mintegy ötven közúti baleset történt, összesen tizenkilenc ember sérült meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A legtöbb baleset Budapesten, Pest, Veszprém és Komárom-Esztergom megyében történt. Megközelíthetetlen település nincs, részleges vagy teljes útzárat balesetek helyszínein kellett elrendelni.

Baleset baleset hátán

A 8-as főúton a veszprémi elkerülő szakaszon, az 55. kilométernél egy kamion megcsúszott, és keresztbefordult az útpályán.

Baleset történt a 10-es főúton a 22. kilométernél, Pilisvörösvár közelében kisteherautó és mikrobusz ütközött, utóbbi járműben egy hattagú család utazott, egyikük sem sérült meg. A balesethez riasztott tűzoltóautó is megcsúszott, és felborult a jeges úton, egy tűzoltót vállfájdalmai miatt kórházba vittek. A tűzoltók egy kocsisort előztek, amikor az egyik szemből jövő jármű nem engedte el a tűzoltóautót, így az - miközben vissza akart térni a sávjába - a padkára sodródott, majd az oldalára borult.

Forrás: MTI/Lakatos Péter
Felborult tűzoltóautó a 10-es főúton Solymár határában

A 10-es főúton másik baleset is történt. Dunaalmás határában, a 73. kilométernél árokba csúszott egy kamion.

Budakeszi és Páty között egy személyautó és egy menetrend szerinti Volánbusz ütközött össze, a buszon nyolcan utaztak. Nem sérült meg senki.
A 12-es főúton Zebegénynél a 21. kilométer közelében két gépkocsi ütközött össze.

Az M1-es autópályán a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 100. kilométer közelében három személygépkocsi ütközött egymásnak.

Az M1-es autópályán Budapest felé az 56. és a 108. kilométernél is történt baleset.

A havas úton megcsúszott és árokba borult egy személyautó az M31-es autóúton Nagytarcsa közelében vasárnap dél körül, a járművezető megsérült. A kocsiban két gyermek és édesanyjuk utazott, az autót vezető nő könnyebben megsérült.

Ezer tonna só az utakon

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Piliscsaba környéki utak a jelenleg is erős hóesés és a lefagyás miatt nehezen járhatóak, a nagyobb járművek - kamionok és buszok - már az emelkedő előtt rendre elakadnak, ott vesztegelnek. A katasztrófavédelem és a rendőrség is óvatosságra inti a Pilisben autózókat.

Budapesten a a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkagépei folyamatosan takarítják a fő- és tömegközlekedési útvonalakat, azonban egyes járatok forgalmában, különösen a hegyvidéki autóbusz-vonalak esetében kisebb késések, fennakadások vannak - írja a Budapesti Közlekedési Központ. Az aktuális helyzetről a BKK Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Pécsi Norbert, az Utinformot működtető Magyar Közút szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy kora délután 1 óra előtt nem volt járhatatlan út az országban. A főutak havasak Tatabánya, Szentendre térségében, latyakosak Csorna, Győr, Székesfehérvár és Balassagyarmat környékén, hókásásak Mosonmagyaróvár, Kisbér, Veszprém és Esztergom mellett. A mellékutakon téliesek az útviszonyok, vagyis havasak az utak a Dunántúl északi részén, az ország többi útja nedves, jobban járható. A cég több mint 220 géppel takarítja az utakat. Vasárnap délig 1000 tonna sót és 134 tonna érdesítő anyagot szórtak az utakra. Pécsi Norbert közölte: a hó ellen megoldást jelent a só, de a várható ónos esővel nehéz mit kezdeni, mert az eső lemossa a kiszórt sót.

Később, nem sokkal dél.után 2 óra előtt Pécsi Norbert közölte, a legtöbb gondot a Zsámbéki-medence síkosságmentesítése okozza, mert az ottani sajátos mikroklíma miatt a kiszórt anyag nem eléggé hatásos. A Pest megyei közlekedési helyzetet Vác térségében a köd nehezíti, ráadásul az előrejelzések szerint rövid idő múlva ónos eső éri el Közép-Magyarországot, ennek gócpontja szintén a Zsámbéki-medencére tehető majd, így a munkagépeknek valószínűleg le kell állniuk. A Magyar Közút arra kéri a Pest megyében élő, ott tartózkodó autósokat, hogy egyelőre ne induljanak útnak, a térségben közlekedőknek pedig a folyamatos tájékozódást ajánlják - tette hozzá Pécsi Norbert.