Karamboloztak az M1-esen, otthagyták a kocsit

Vágólapra másolva!
A szalagkorlátnak ütközött egy autós az M1-esen, majd a belső sávban hagyta az autóját. A részeg férfit és a szintén részeg, vele utazó nőt az autópálya mellett sétálva találták meg.
Vágólapra másolva!

Feltehetően a vezetője és az utasa is ittas volt annak a személygépkocsinak, amely a szalagkorlátnak vágódott csütörtökön az M1-es autópályán Tatabánya mellett - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A gépjármű vezetője és utasa megkért egy autóst, hogy vigye őket a legközelebbi benzinkútra, de a férfi megtagadta a kérést, azt mondta, értesítsék a rendőrséget, és várják meg a járőröket. A férfi és a nő azonban az autót a belső forgalmi sávban hagyta, és gyalogosan indult el a legközelebbi pihenőhelyre.

Ott találták meg és igazoltatták őket a Tatai Rendőrkapitányság járőrei, majd visszavitték őket a baleset helyszínére. Mivel mindketten szemmel láthatóan ittasak voltak, és a jármű vezetését egyikük sem vállalta magára, a rendőrök vérvételre az orvosi ügyeletre szállították őket.