[origo] itthon

100
90

Kövér kiosztotta az RMDSZ-t és az ellenzéket is

MTI|2012. 12. 30., 13:03|Utolsó módosítás:2012. 12. 30., 13:04|

Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetői között - mondta Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A házelnök szerint a decemberi romániai választások eredménye az utolsó utáni figyelmeztetés. Kövér úgy látja, hogy az LMP és a Jobbik gyermeteg szintre süllyedt le, a fiatalok pedig összezavarodtak.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A nemzet nem egy történelmi baleset következménye, hanem (...) a Jóisten teremtette olyan közösségek, amelyekben egy sajátlagos gondolkodásmód, kultúra kiformálódik, és ahol az emberek otthon érezhetik magukat - mondta Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, hozzátéve, hogy vannak, akiknek az a céljuk, hogy a nemzeteket, mint az ő profitmaximalizálási szempontjaikat gátló tényezőket eltöröljék.

A magyarországi parlamenti konfliktusokat firtató kérdésekre a házelnök azt mondta: korábban nem volt példa olyan típusú rendbontásra, mint amilyennel ma nap mint nap találkozni, elsősorban a két új, az Országgyűlésbe 2010-ben bekerült párt, a Jobbik és az LMP képviselői részéről. Ezzel kapcsolatban - mondta - nehezen látja be, hogyan lehetséges, hogy "18 éves korhatárukat már betöltött (...) emberek süllyedjenek le ilyen gyermeteg szintre". Kövér mindezt kifejezetten tragikusnak tartja, mert egy választó szemszögéből nézve "ez úgy, ahogy van egy olyan bolhacirkusz, amelyről messziről süt, hogy nem az ő életéről szól mindaz, ami ott bent történik", még inkább elidegenítve ezzel a politikát a választópolgároktól.

A rádióinterjúban a politikus fájónak nevezte az Alkotmánybíróság (Ab) azon közelmúltbeli döntését, amellyel alaptörvény-ellenesnek minősítette a hajléktalanok közterületen élésének tiltását. Különösen bántó volt - folytatta -, hogy az Ab politikai pályára lépett, és "politikai tanácsokat osztogatott" a törvényhozásnak, mondván, hogy a hajléktalanprobléma kezelése elsősorban szociális kérdés, és az államnak is ekként kell felfognia. "Úgy tűnik, hogy az Alkotmánybíróság nem minden tagja szokott kinézni az autójának az ablakán, amikor a valószínűleg egy elit negyedben lévő lakásától az Ab hivataláig utazik" - mondta.

Kövér beszélt arról is, hogy egy olyan nemzet esetében, amelynek nincs egy világos értékrendet felmutatni képes, az eligazodásban segítő elitje, fennáll annak a veszélye, hogy "a pusztulásba rohan". Márpedig szerinte a magyar szellemi elit 22 éve szekértábor-háborút vív, olyannyira megosztott, hogy a társadalom zöme teljes mértékben összezavarodott, elbizonytalanodott az értékeiben.

Ez látható szerinte a fiatal generációkon is, például annak a kérdésnek a megválaszolásakor, hogy egy ingyenesen tanuló felsőoktatási hallgató köteles-e a Magyarországon megszerzett tudását legalább egy bizonyos ideig a közössége javára fordítani. "Önmagában, hogy ez kérdés lehet (...), ennek az értékvesztésnek, elbizonytalanodásnak, zavarnak a kifejeződése" - értékelte, bírálva ugyanakkor azokat a politikai erőket, amelyek "meglehetősen alantas módon gyermekeket tolnak maguk előtt politikai harcba".

A házelnök értékelte a romániai választásokat is. "Huszonkét év elvtelen, az alapvető kérdéseket mindig zárójelbe helyező, a mindennapi egzisztenciára koncentráló elitpolitizálásának az eredményeképpen kevesebb magyar szavazott az országgyűlési választásokon arányait tekintve, mint román" - mondta, hozzátéve, hogy a rendszerváltás kezdetén ez még éppen fordítva volt. Ráadásul - hívta fel a figyelmet - e magyarok egy jelentős része is román pártokra adta voksát, vagyis "kezd mélyülni a szakadék a még legerősebb, legkompaktabb határon túli magyar közösség, az erdélyi magyarság és annak vezetői között, aminek beláthatatlan következményei vannak". A mostani romániai választási eredmény az utolsó utáni figyelmeztetés, hogy valamin változtatni kell - összegezte álláspontját Kövér László.

Címlapsztori»

Forrás: MTI/Beliczay László Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
70
Electrolux EAO 3450 AAX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
77.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10