Sikeres volt az első ellenzéki egyeztetés

Vágólapra másolva!
Bárándy Gergely szerint sikeres volt az első ellenzéki egyeztetés, ahol megállapodtak az alapelvekben és abban is, hogy új alkotmányra van szükség, amit a részvételi demokrácia eszközeivel kell megalkotni.
Vágólapra másolva!

Az MSZP-s Bárándy Gergely sikeresnek ítélte az első, a közjogi kérdésekről zajló egyeztetést, amelyen a Magyar Szocialista Párt kezdeményezésére a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért képviselői vettek részt. Meg tudtak állapodni a célokban, az alapelvekben és a tárgyalás folytatásában is - mondta.

A következő választások után még kétharmados többség birtokában sem akarnának egyedül alkotmányozni - ismertette a résztvevők álláspontját. Elképzeléseik szerint az új alkotmány két lépcsőben, a részvételi demokrácia minden elemét kihasználva születhet meg, és az első körben a jogállamiságot akarják helyreállítani, ezért csak az ehhez legszükségesebb módosításokat végzik el. Bárándy szerint ezután indulhat egy hosszú és kiterjesztett folyamat, amelynek a végén egy társadalmi konszenzussal elfogadott új alkotmány születik.

Bárándy Gergely elmondta, hogy a tárgyalások tovább folytatódnak, a terveik szerint legközelebb jövő szerdán ülnek össze, és jóval kilencven százalék fölött van azoknak a kérdéseknek az aránya, amelyben a résztvevők mindenképpen egyet tudnak érteni. Szerinte van olyan téma is, amelyben nem teljes az egyetértés, de miután a felek az első ülésen vannak túl, ezt nem lehet végleges véleménykülönbségnek nevezni. Jelenleg abban eltérnek a vélemények, hogy kormányra kerülésük esetén az alaptörvényt az 1989-90-es alkotmány értékrendje és szellemisége alapján módosítsák vagy más jogtechnikai megoldást használjanak - mondta Bárándy, aki hozzátette, hogy lényegesen nehezebb lesz a helyzetük, ha a következő választáson nem jutnak kétharmados többséghez, bár szerinte "akkor sem dől össze a világ", ha csak feles többséget kapnak.

Bárándy hangsúlyozta, hogy az egyeztetéssorozatnak nemcsak az alkotmány és az alkotmányos szabályok megváltoztatása a célja, hanem arra az esetre is megoldásokat próbálnak találni, ha csak egyszerű többséget szereznének a parlamentben. A politikus példaként említette, hogy az ombudsmanok számának megváltoztatáshoz az alaptörvényt kellene módosítani, de a helyettesek jogköreinek megváltoztatásához elég egy feles módosítás.

Az egyeztetést összegző, az újságíróknak kiosztott dokumentumban hangsúlyozzák, hogy haladéktalanul olyan alkotmányszintű szabályozást kell alkotni, amelynek legfontosabb üzenete a társadalmi, szociális, gazdasági és jogbiztonság. Ezeket tíz pontban sorolják fel. Ebben egyebek között az is szerepel, hogy ez az alkotmányszintű szabályozás a választójog gyakorlásának indokolatlan korlátait lebontja, arányosabb, szabad és tisztességes választási rendszert hoz létre, biztosítja a sajtószabadságot, megteremti a demokratikus médiafelügyeleti rendszert, helyreállítja az önkormányzatiságot, és Magyarországot Magyar Köztársaságként nevesíti.

Leültek, beszélgettek, egyeztettek

Mint azt korábban megírtuk, szerda délután kettő órakor Budapesten találkozott több ellenzéki párt képviselője, hogy közjogi kérdésekről egyeztessen. A pártok elsőként a közjogi kérdésekről tárgyaltak, jövő héten pedig a gazdaságpolitikai támákkal folytatják. Az LMP a múlt héten jelezte, hogy nem vesz részt a tárgyaláson, mert a párt választmánya nem tárgyalt a kérdésről, így felhatalmazása sincs erre a párt vezetésének. Az Együtt 2014 tárgyalódelegációját Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter vezette, az MSZP-ét pedig a fia, Bárándy Gergely szocialista képviselő.

Az Együtt 2014 alternatív alkotmánytervezettel készült a szerda délután kezdődő baloldali ellenzéki tárgyalássorozatra.