Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kicsit több, mint egy éve állt elő a Fidesz azzal az ötlettel, hogy egy eddig nem létező feladatot ró azokra, akik szeretnének élni a választójogukkal és szavazni akarnak a parlamenti, valamint az önkormányzati, az európai parlamenti választásokon vagy egy népszavazáson. Korábban alapesetben ehhez annyi kellett, hogy a 18. életévét betöltött, választójoggal rendelkező magyar állampolgár elment a szavazókörbe a választás napján, ott igazolta magát, majd érvényes szavazatot adott le a szavazófülkében.

A Fidesz ezt bonyolította meg a választási regisztrációval, amelyet az Alkotmánybíróság most megsemmisített. A regisztráció lényege, hogy a választ megelőző év szeptemberétől mindenkinek regisztrálnia kellett volna magát az interneten vagy a lakhelye szerinti járási hivatalban. Aki ezt elmulasztotta volna, az nem vehetett volna részt a választáson. A regisztráció nem lett volna bonyolult, de mindenképpen macerásabb lett volna így szavazni, mint ahogy korábban lehetett, egy határidőhöz kötött netes regisztráció komplikáltabb, mint ha valaki enélkül szavazhat, nem is beszélve azokról, akik személyesen kellett volna elmenniük az okmányirodába. Az egészből nem lesz semmi, mivel az Alkotmánybíróság pénteken megsemmisítette az erről szóló törvényt, épp amiatt, hogy az indokolatlanul korlátozza a választójog gyakorlását. A Fidesz pedig bejelentette, hogy 2014-ben nem lesz regisztráció.

"Természetesen az AB döntése után is van lehetőség arra, hogy módosítsuk az alkotmányt, [...] a kétharmados parlamenti többségnek ehhez megvan [...] a politikai ereje. Az erő azonban nem minden. Az ész szava és a politikai felelősségérzet ma mást kíván tőlünk" - mondta az AB döntéséről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Ez hatalmas fordulat, ugyanis mióta a regisztráció ötlete felmerült, azóta rengeteg fideszes politikus tagadta, hogy ez korlátozná a választójog gyakorlását, vagy a korábbinál bonyolultabbá tenné azt. Emlékszik még, mi mindennel próbálta indokolni a Fidesz, hogy miért van szükség a regisztrációra?

Orbán: Ez jó

Ellenérveket nem tudok, épp azért vezetjük be, mert ez jó dolog - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a választási regisztrációról a Bama.hu Baranya megyei hírportálnak tavaly októberben. A miniszterelnök azt mondta, akik el akarnak menni választani, meg fogják találni a módját, hogy regisztráljanak, "ezért lehet majd több hónapon keresztül feliratkozni". Orbán szerint jó rendszer lesz, amelyben többen is fognak részt venni a választásokon. Szerinte sértő, hogy az ellenzék azzal érvel a regisztráció ellen, hogy a hátrányos helyzetűek vagy a kevésbé iskolázottak nem fognak feliratkozni.

Orbán: Nem kell zargatni, akit nem érdekel

A miniszterelnök tavaly júliusban a Magyar Rádióban azt mondta, eddig az állam állította össze a választói névjegyzéket, de ezt most megfordítják, így aki a választásokon részt akar venni, annak fel kell iratkoznia, és ha ezt megteszi, akkor a jelöltállítás első pillatanától kezdve minden információt, ajánlástevési lehetőséget megkap. Aki pedig nem akar részt venni, az kívül marad ezen, és őt nem fogják "zargatni" választási akciókkal, nem fog szórólapot vagy kopogtatócédulát kapni.

Arra a felvetésre, hogy lesznek, akik elfelejtkeznek majd erről, a kormányfő azt mondta: azt gondolja, ha valaki az ország számára egyik legfontosabb döntésben részt kíván venni, akkor "annyit igazán megtehet", hogy a maga részéről a szándékot jelzi. A feliratkozás alapján jóval a választások előtt tudni fogják, hogy a magyar választópolgárok hány százaléka dönt úgy, hogy részt vesz a szavazáson.

Orbán: Újjá kell szervezni a magyar egységet

A miniszterelnök tavaly szeptemberben szintén a Magyar Rádióban azt mondta az előzetes regisztrációról, hogy teljesen új korszakba lépett a magyar politika, és a kormány célja az, hogy előnyt kovácsoljon abból, hogy a "magyar egy szétszóratott nemzet", és egy ilyen nemzet erejét összeszervezni fontos kihívás. Orbán szerint ehhez azonban új megoldások kellenek, és az egyik ilyen az előzetes regisztráció. A feliratkozás egyik oka az, hogy a külföldön élő magyarok csak így tudnak szavazni, amit azért terjeszthetnek ki az ország területén élőkre, hogy egységes legyen a rendszer. "A feliratkozás hosszú lesz, és szélesíteni fogja a részvételt, nem pedig szűkíteni" - mondta.

Kubatov: 1+1=2

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója tavaly decemberben azt mondta, nem tart majd távol sokakat a regisztráció a választásoktól, mert "plusz politikai aktivitás" nem szükséges a regisztráció bevezetése után sem, hiszen eddig kétfordulós volt a rendszer, az új pedig csak egyfordulós.

Lázár: Nehezebb rendszerben többen szavaznak

Lázár János tavaly szeptemberben a parlamentben azt mondta, az ellenzék félelmeivel szemben valójában a szavazói aktivitás növekedését eredményezi majd a választási feliratkozás. Az önkéntes választási regisztráció megkerülhetetlen a kettős állampolgárság bevezetése miatt, és nem jelenti a választói alapjog aránytalan korlátozását. A magyar államnak nem áll módjában névjegyzéket készíteni a határon túli magyarokról, ezért az ő esetükben elengedhetetlen a feliratkozás bevezetése. Lázár János szerint ebből kiindulva a Magyarországon élő állampolgároknak is elő kell írni a regisztrációt, különben az állam egyenlőtlenül kezelné választópolgárait.

Kósa: Bunkó magyarok miatt kell

"Sehol ne rotyogjon a gulyás" - mondta a regisztrációról egy tavaly őszi fórumon Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, aki a választási visszaélések elleni védekezésre hivatkozva próbálta indokolni a regisztráció szükségességét. A politikus szerint több választáson is az utolsó pillanatban döntő, kétes módon választásra bírt, politikailag nem tudatos szavazók döntöttek az ország sorsáról. Kósa szerint Magyarország népességén nem tudnak egyhamar változtatni, adottság, hogy egymillió embernek nincs meg a 8 általánosa, még többen pedig funkcionális analfabéták. A politikus szerint el lehetne várni egy választótól, hogy két hétre előre tudjon gondolkozni.