Bayer Zsolt összehozta az MSZP-t Gyurcsánnyal

Vágólapra másolva!
Együtt fog tüntetni vasárnap a Fidesz székháza előtt az MSZP a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval. A két párt szerint a Fidesznek erkölcsi kötelessége lenne kizárni tagjai közül Bayer Zsoltot a szombaton közölt publicisztikája miatt.
Vágólapra másolva!

Az MSZP elnöksége elítéli, hogy a Fidesz még mindig nem határolódott el a párt tagjától, Bayer Zsolttól a Magyar Hírlapban megjelent cikke miatt, ezért képviselteti magát a vasárnapi tüntetésen, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervez a Fidesz székháza elé. Teleki László, az MSZP elnökségi tagja szerdai közleményében azt írta: nem lehet különválasztani az újságírót a fideszes párttagtól, hiszen Bayer Zsolt eddigi megnyilatkozásainál sem tette ezt a Fidesz vezetése. "Akkor sem, amikor nap mint nap leírja véleményét, és akkor sem, amikor Békemeneteket szervez" - olvasható a kommünikében.

A szocialista politikus szerint nincs magyarázat arra, hogy a Fidesz miért nem vállalta fel Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes véleményét, miszerint "olyan embernek nincs helye egy közösségben, aki emberek egy csoportját állatnak tartja."

A közlemény szerint a kormányzó pártnak erkölcsi kötelessége vállalni a felelősséget és párttársuk kijelentéseinek következményét. Szerinte a Fidesz újra azt bizonyítja, hogy amit kisebbségi ügyekben mond, annak az ellenkezőjét teszi.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció kedden jelentette be, hogy demonstrációt szervez a Fidesz Lendvay utcai székháza elé vasárnap délutánra, és arra kéri a demokratikus ellenzéki pártokat, civil szervezeteket és egyházakat, hogy közösen tüntessenek Bayer Zsolt kizárásáért a Fideszből.

Bayer Zsolt szóban forgó, több elítélő megnyilatkozást kiváltó szombati írásában a szigethalmi késelésre utalva úgy fogalmazott: akiket megkéseltek "a gyáva, undorító, kártékony állatok". Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (...) Állatok meg ne legyenek. (...) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását szombaton Bayer.

A lap kedden még elnézést kért azoktól, akiket az írás megbántott, szerdán viszont már a publicista és a kormány melletti kiállásra szólították fel olvasóikat.