Felmentették a Cseppkő utcai gyerekhalál vádlottjait

Vágólapra másolva!
Elsírta magát az ítélethirdetés után a Cseppkő utcai gyermekotthonban történt haláleset egyik vádlottja. Az otthonban még 2010-ben halt meg egy hároméves kisfiú, miután ráborult egy szekrény. Az ügyészség az intézmény négy dolgozója, köztük a gondnok, a karbantartó és az egyik nevelő ellen emelt vádat. Csütörtökön a bíróság mind a négyüket felmentette.
Vágólapra másolva!

Bűncselekmény hiányában felmentette a II. és III. kerületi bíróság mind a négy vádlottat a Cseppkő utcai gyermekotthonban történt gyerekhalál ügyében. Az ítélet a negyedrendű vádlott, az intézményben nevelőnőként dolgozó F. Juditot kivéve - jogerős.

2010 novemberében, az otthon egy átmeneti lakójára, a hároméves H. Dominik Zsoltra ráborult egy szekrény. A kisfiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy öt nap múlva a kórházban meghalt. Az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta az intézmény négy dolgozóját.

A vádirat szerint H. Dominik Zsolt és két testvére 2010. júliusában kerültek a gyermekotthonba, átmeneti neveltként. November 19-én Dominik a nappali szobában játszott, míg a negyedrendű vádlott, F. Judit egy másik gyerekkel átment a nevelői szobába, ahol közel 10-15 percen át feladatlapokat oldottak meg, és levágta a gyerek körmét. Dominik hátrament a testvéreivel közös szobába, ahol magára borította a bejárati ajtó mellett álló szekrényt, miközben le akart venni róla egy plüss játékot. A kisfiú beszorult a szekrény alá, ami összenyomta a mellkasát. Koponyatörést és oxigénhiányos agykárosodást szenvedett, majd a kórházban meghalt. A tárgyaláson az ügyésznő azt mondta, ha a baleset után három percen belül valaki leemeli Dominikról a szekrényt, a kisfiú jó eséllyel életben maradt volna. Az ügyészség szerint a vádlottak a beosztásukból adódó kötelezettségeiket elmulasztották, ezzel foglalkozásuk szabályait megszegték és közvetlen veszélyhelyzetet idézték elő, ami összefüggésben állt a kisfiú balesetével majd halálával. A kisfiút és két testvérét azért adták be átmenetileg, egy hónapra a nevelőotthonba, mert elveszítették albérletüket - mondta az [origo]-nak a tárgyalás szünetében a szülők jogi képviselője.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, D. Balázs az intézet munkavédelmi szempontú felülvizsgálata, éves kockázatértékelésekor nem vette figyelembe a bútorok kockázatából adódó veszélyforrásokat. M. András, a másodrendű vádlott nem végezte el a rendszeres műszaki bejárást, míg V.György, harmadrendű vádlott elmulasztotta a kisfiú szobájának napi ellenőrzését, és nem vette észre, hogy az egyenetlen parkettán a szekrény labilis. A negyedrendű vádlott, F. Judit nevelőnő a vádirat szerint látó- és hallótávolságon kívül volt a nappaliban hagyott két gyermektől, figyelme és felügyelete 10-15 percen át kizárólagosan egy szintén a felügyeletére bízott másik gyermekre irányult.

A csütörtöki tárgyaláson az ügyésznő perbeszédében az első, másod- és a harmadrendű vádlott felmentését kérte, a nevelőre azonban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Szerinte F. Judit figyelem és felügyelet nélkül hagyta Dominikot. "Nem az a baj, hogy nem tartotta állandóan szem előtt Dominikot, hanem, hogy ilyen sokáig - negyed óráig - nem" - mondta az ügyésznő. A nevelőnő védője szerint nem az igazi bűnösök ülnek a vádlottak padján, a tragédia pedig nem volt előre látható, így a vádlottak közül senkit nem terhel büntetőjogi felelősség a történtek miatt. Az ügyvéd szerint a bíróságnak figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy F. Judit helyettesítő tanárként került a részlegbe, ahol Dominik lakott, így nem ismerte pontosan a körülményeket és a viszonyokat. "Én is hagytam már felügyelet nélkül öt percre a gyerekemet" - érvelt az ügyvéd, aki szerint ha így nézzük, akkor minden szülő bűnös, aki akár csak egy pillanatra is szem elől téveszti gyerekét.

A bíróság mind a négy vádlottat felmentette. A láthatóan megtört nevelőnő az ítélethirdetés után elsírta magát, és az indoklás felolvasása alatt végig a könnyeit törölgette. A bíróság azért nem látta bizonyítottnak a vádlottak bűnösségét, mert nem sikerült bebizonyítani, hogy a vádlottak megszegték-e a foglalkozási szabályt. A bírónó indoklása szerint a felügyelet pontos fogalmát nem határozza meg semmilyen jogszabály. Több olyan szokás is volt az otthonban, ami magában hordozta, hogy a nevelőnek egy időre egyedül kell hagynia a gyerekeket. "A szülő sincs állandóan a gyereke sarkában" - mondta a bírónő. F. Judit a bíróság szerint nem tudott olyan körülményről, ami miatt neki aggódnia kellett volna a gyerekek épsége miatt.

Az első három vádlott esetében jogerőre emelkedett a döntés, a nevelőnő esetében viszont az ügyészség fellebbezett, kérve, hogy állapítsák meg bűncselekmény elkövetését.