Előzetesbe kerültek az ózdi gyilkosság gyanúsítottjai

Vágólapra másolva!
A bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint január 7-én egy ózdi férfit megöltek, a testvérét pedig súlyosan megsebesítették - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Az ózdi testvérpár brutális támadás áldozata lett. A 68 és 69 éves testvérekre kapucnit, illetve maszkot viselő férfiak törték rá családi házuk ajtaját, és mindkettőjüket bántalmazták. Az idősebbik áldozat a helyszínen meghalt, testvére nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrök Budapesten, egy hajléktalanszállón fogták el a két tettest. Nyereségvágyból elkövetett emberölés, valamint életveszélyt okozó testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást ellenük.