Bayer miatt tüntettek a Fidesz-székháznál

Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Szolidaritás és több más kisebb szervezet tüntetett a rasszizmus ellen a Fidesz-székháznál Bayer Zsolt cigányozó cikke miatt. A tüntetésen Gyurcsány Ferenc mellett több szocialista politikus is megjelent. A Fidesz egy molinóval várta a tüntetőket, amelyen arra szólítják fel a tüntetőket, hogy ne álljanak a gyilkosok pártjára, és ne hallgassanak Ron Werberre. A tüntetésre Gyurcsány Ferenc Én is cigány vagyok feliratú táblával a nyakában érkezett.
Vágólapra másolva!

A rasszizmus, a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés ellen kezdődött demonstráció a Fidesz budapesti székháza előtt vasárnap délután a Demokratikus Koalíció (DK) szervezésében Bayer Zsolt cikke miatt. A rendezvényen számos politikus és közéleti személyiség is megjelent, mások mellett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Vadai Ágnes alelnök, valamint Török Zsolt, Horváth Csaba, Teleki László szocialista politikus.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Gyurcsány Ferenc Én is cigány vagyok feliratú táblával a nyakában jelent meg

A demonstráció kezdetén a terézvárosi Lendvay utca lezárt szakaszán több százan jelentek meg. A résztvevők közül többen táblát viseltek a nyakukban felirattal: "Én is cigány vagyok". Mások uniós, magyar, roma, DK-s és Szolidaritás-zászlókat hoztak magukkal. A tüntetőket a Fidesz székházára kifeszített hatalmas molinó fogadta a következő felirattal: "Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!". (Ron Werber, a szocialisták kampánytanácsadója volt a 2002-es győztes országgyűlési választások idején, és most ismét az MSZP-t segíti.)

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Több százan tüntettek Bayer Zsolt cikke ellen a Lendvay utcai Fidesz-székház előtt

A rendezvényen az épület előtt felállított dobogón beszédet tartók egyebek mellett azt kérték, szólaljon meg Orbán Viktor miniszterelnök az ügyben, és zárják ki a Fideszből Bayer Zsoltot. A rendezvényen felolvasták a Mazsihisz és a Hit Gyülekezete korábban már közzétett nyilatkozatát, amelyben elítélték Bayer Zsolt szavait.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke azt mondta, hogy ha a kormányfő nem szólal meg, akkor a szabadságjogok árulója lesz. Kijelentette, aki demokratának vallja magát, akár bal-, akár jobboldali, az most nem lehet néma. Beszélt arról is, hogy olyan nyitott, toleráns, egymást tisztelő társadalmat szeretne, ahol nem számít, ki honnan jön, ahol a gyűlölködés nem része a mindennapi életnek és beszédnek, és ahol nem kell folyton antifasiszta és antirasszista tüntetetéseket szervezni.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Iványi Gábor metodista lelkész is felszólalt a tüntetésen. Háttérben a Fidesz által kifeszített molinó.

Iványi Gábor lelkész Bayer Zsolt írását gyalázatosnak és istenkáromlónak nevezte, és arról beszélt, a publicista évek óta folyamatosan uszít. Hangsúlyozta, hogy mostani kiállásukkal támogatásukról kívánják biztosítani a cigányságot.

Ungár Klára, a SZEMA-Liberális Párt elnöke, a Fidesz korábbi tagja beszédében úgy fogalmazott: amit a Fidesz korábban képviselt, annak mára hátat fordított, és a szabadság pártjából az elnyomók, üldözők pártjává lett. Szerinte Vona Gábort, a Jobbik elnökét Orbán Viktor "nevelte fel" a polgári körök egyikében.

Felolvasták továbbá Schiffer András LMP-s politikus levelét, amelyben jelezte: fontosnak tartja a DK kezdeményezését a demonstrációra, és támogatják is, ugyanakkor szervezetként nem kívántak részt venni a rendezvényen. Hangsúlyozta: elemi érdeke minden humanista magyar állampolgárnak, az egész demokratikus politikai közösségnek, hogy a rasszizmus elleni fellépés kikerüljön a pártpolitikai csatározásokból, és az emberi méltóság védelme legyen a politikai erők közös ügye.

Teleki László, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, a korábbi szocialista kormány roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottja Mesterházy Attila pártelnök üdvözletét tolmácsolva azt mondta, nem tűrik a Bayer Zsolt féle általánosító, uszító, kirekesztő írásokat. Szerinte ha a Fidesz nem foglalkozik az üggyel, "akkor a Bayer Zsoltok szintjére süllyed". Közölte, azt várják Orbán Viktortól és a Fidesz elnökségétől, hogy Bayer Zsoltot zárják ki a pártból. Szavaira válaszul a tömeg azt skandálta: "zárják ki!".

A Fidesz közleményt adott ki a tüntetésről, amelyben azt írják, hogy a baloldal ahelyett, hogy elítélné a brutális bűncselekmények elkövetőit, és pótcselekvésből utcai cirkuszokat szervezne, csak bátorítja a bűnelkövetőket, hiszen szerintük nem az a bűnös, aki embert öl, hanem az, aki ezen felháborodik.

Bayer írt egy cikket

A demonstrációt a DK azért hirdette meg, hogy így tiltakozzon Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban január 5-én megjelent cikke miatt. Bayer Zsolt írásában a szigethalmi bűncselekményre utalva úgy fogalmazott, hogy "gyáva, undorító, kártékony állatok" késeltek. Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (...) Állatok meg ne legyenek. (...) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását.

A publicista kedden válaszolt a bírálatokra, és azt írta, hogy szándékosan félreértették a mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - fogalmazott írásában Bayer Zsolt.

A cikk miatt két magánszemély feljelentést tett közösség elleni izgatásra hivatkozva, de ezt bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség.

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a tüntetésen a DK mellett az MSZP, a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát.