Mága Zoltán levele az [origo] cikkéről

Vágólapra másolva!
Mága Zoltán hétfői, őt is érintő cikkünk megjelenése után a következő levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz.
Vágólapra másolva!

Tisztelt Szerkesztőség!

A hiteles és korrekt tájékoztatás miatt fontosnak tartom az Origo.hu cikkével kapcsolatban az alábbiak közlését:

Az elmúlt években, különösen a jelenlegi kormány regnálása alatt egyetlen alkalommal sem kaptam támogatást a Magyar Villamos Művek Zrt. vállalattól. Művészi, vagy karitatív munkámat, tevékenységemet néhány esetben magántulajdonú cégek, vállalatok és magánemberek segítik, akiknek ma is rendkívül hálás vagyok, hiszen az ő segítségük révén juthatok el a legszegényebb településekre, vihetem el az összefogás erejét és élelmiszeradományaimat a rászorulóknak idehaza és határainkon túl élő honfitársainknak.

Tény: a Magyar Villamos Művek Zrt. sem a már teljesített 100 templomi jótékonysági koncertsorozatomat, sem a magyar zenei kultúrát népszerűsítő Hegedűvarázs gálaest-sorozatomat, sem pedig a Budapesti Újévi Koncertemet nem támogatta, így valótlan az az állítás, hogy szponzorként segítették volna a rendezvényeim megtartását.

Megértem, hogy Mága Zoltán nevével sokkal könnyebb figyelemfelkeltő cikkeket közölni, és megbotránkozást, ellenszenvet szítani az emberek között, de arra kérem az igen tisztelt médiumokat és az újságírókat, hogy csak hiteles információkat közöljenek, és ne akarják összemosni, besározni nevemet, munkásságomat politikai vagy önös céljaik érdekében.

Megjegyzem, az elmúlt évtizedben közel egymilliárd Forint értékben sikerült támogatnunk a Magyarországon és a határon túl élő, bajbajutott honfitársainkat.

Úgy gondolom, az értéket jelentő, a magyar zenei kultúrát és országunkat népszerűsítő művészet minden támogatást megérdemel, és fontos, hogy a kormányzat, vagy akár állami cégek is áldozzanak erre a célra. Így tették ezt a történelemben mindig, hiszen országunknak is fontos, hogy ápolja és óvja nemzeti örökségünket, kincsünket, amelyet megőrzésre kaptunk szüleinktől, és azt ápolva és gazdagítva örökítjük majd tovább utódainkra.

Meggyőződésem, hogy Magyarország legkiválóbb művészeinek, produkcióinak, vagy kulturális közösségeinek támogatásának inkább örülni kellene, nem pedig hatásvadász címekkel, gondolatokkal félrevezetni a közvéleményt. Szeretném még egyszer leszögezni: sem zenekarom, sem rendezvényeim, sem személyem mindeddig célzott támogatást a cikkben említett állami vállalattól nem kapott.

Forrás: Mága Zoltán
Mága Zoltán a nemzet színészeivel

Bízom abban, hogy az origo.hu hírportál cikke, vagy az abban foglalt információk a Magyar Villamos Művek Zrt. vagy más állami cégek vezetéséhez is eljutott, és a jövőben kiemelten fogja támogatni rendezvényeimet, tekintettel arra, hogy az idei év első napján Európa egyik legszínvonalasabb újévköszöntő rendezvényét tarthattam meg Budapesten, Magyarország legnagyobb és legkiválóbb, világhírű művészeivel.

Reménykedem abban, hogy a Nemzet Színészeit, Kossuth-díjas előadóművészeket és népszerű énekeseket, mintegy félezer résztvevővel zajló eseményt az MVM Zrt. és az Önök hírportálja is méltónak tartja majd arra, hogy egy állami cég szponzorként, vagy mecénásként támogatást nyújtson a produkciónak, az ország koncertjének. Bízom abban, hogy a támogatás révén az ideihez hasonló, vagy még magasabb színvonalon, és újból telt ház előtt, több mint 13 ezer emberrel együtt köszönthetjük majd a 2014-es évet, és akkor újra köszönetet mondhatok majd Önöknek a reklámfelhívásért.

Üdvözlettel:

Mága Zoltán