Papcsák visszavág a pereskedő LMP-nek

Vágólapra másolva!
A zuglói helyi újságban teszik közzé azt a közvéleménykutatást, amely miatt az LMP perelni kezdte az önkormányzatot. Papcsák László polgármester vissza is vághat, rágalmazásért indíthat pert.
Vágólapra másolva!

A helyi újság jövő heti számában teszik közzé a városrészben készült közvélemény-kutatás eredményeit - közölte a zuglói önkormányzat. Az önkormányzat arra reagált, hogy az LMP bejelentette, peres úton kéri ki a novemberben készített zuglói felmérést.

Papcsák Ferenc az önkormányzat tájékoztatása szerint válaszlépésen is gondolkodik, várhatóan rágalmazásért jogi útra tereli az ügyet. Az LMP arra hivatkozott, hogy kikérték az adatokat, és azokat 15 napon belül ki kellett volna adni. A párt azután indította a peres eljárást, hogy letelt ez a határidő.

A XIV. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint több fórumon is tájékoztatták Várnai László LMP-s képviselőt, hogy a 2012 őszén elkészült közvélemény-kutatást január 24-én mindenki számára nyilvánossá teszik. A dátum magyarázata, hogy ezen a napon jelenik meg a Zuglói Lapok, az önkormányzat újságja.

A kerületi közlemény hozzátette, hogy ilyen felmérések Weinek Leonárd idejében is készültek közpénzből, de azokat Várnai László soha nem kérte az SZDSZ-es polgármestertől, és soha nem hozták nyilvánosságra őket.

Az önkormányzat álláspontja szerint Várnai László inkorrekt módon állítja azt, hogy Papcsák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) nem akarja a kutatást nyilvánosságra hozni. A kutatás az önkormányzat szerint egyébként nem politikai népszerűséget vizsgált: a felmérésben arról kérdezték a zuglóiakat, hogy mennyire elégedettek az elmúlt két év teljesítményével: a közbiztonság, a kultúra, a közterek felújítása, a hivatal működése témakörben válaszolt mintegy ezer ember.

Várnai László az [origo]-hoz eljutattott közleményében jelezte: nem csak az LMP kéri, de beadványa nyomán a fideszes Pesti Imre vezette Budapesti Kormányhivatal is felszólította a zuglói önkormányzatot, hogy 8 napon belül teljes terjedelemben adja ki a kért adatokat .