Vágólapra másolva!
Az önkormányzat tavaly ősszel készült felmérése szerint a zuglóiak 62 százalékának pozitív véleménye van a Papcsák Ferenc vezetéséhez kötődő két évről. A fideszes politikust nem lepte meg az eredmény.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozta a zuglói önkormányzat a kerületben készített közvélemény-kutatás eredményét az önkormányzat lapjában csütörtökön. Az LMP korábban jelezte, hogy polgári peres úton kéri ki a felmérést, miután Várnai László, az ellenzéki párt helyi képviselője közölte, hogy kérte, de nem kapta meg a dokumentumot.

A XIV. kerületi önkormányzat válaszában ismertette: korábban több fórumon is tájékoztatták az LMP-t, hogy a 2012 őszén elkészült közvélemény-kutatást január 24-én mindenki számára nyilvánossá teszik.

A Zuglói Lapok csütörtöki számában közölte a Kutatópont Intézet ezerfős mintán végzett közvélemény-kutatásának eredményét. Eszerint a zuglóiak 62 százaléka pozitívan szemléli a Papcsák Ferenc vezetéséhez kötődő két évet, tízes skálán átlagosan 6,3 pontra értékelték a polgármester munkáját, a képviselő-testületét pedig 6,1 pontra. A lap ismertetése szerint a kerületvezető ismertsége 84 százalékos.

A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a többség javulást lát a közterületek és az utak, járdák állapotában, az egészségügyi és a sportlétesítmények helyzetében. A korrupciót és a munkahelyek számát illetően megoszlottak a vélemények, a legfontosabb tennivalók között pedig a közétkeztetés átalakítása szerepelt kiemelt helyen.

A lapnak Papcsák Ferenc úgy értékelt: az emberek többsége 2010-ben nagyon várta a változást, így jobban odafigyeltek az azóta eltelt időszakban. Papcsákot így nem lepte meg a felmérés eredménye. Álláspontja szerint a felmérésből kiderül, hogy a képviselő-testület és a polgármester munkáját alapvetően pozitívan ítélik meg a zuglóiak.