Vágólapra másolva!
A fővárosi önkormányzat ellehetetlenítette volna a 3,5 milliárd forintért felújított, a legsúlyosabb mozgáskorlátozottaknak kitalált Mexikói úti mozgásjavító intézetet, a szülők tiltakoztak, erre a Klebersberg-központ visszakozott.
Vágólapra másolva!

Fogadhatja a tanulók jelentkezését a Mexikói úti mozgásjavító iskola - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Az intézményfenntartó közleménye szerint pénteken tájékoztatták a szülőket és a gyermeket arról, hogy az Oktatási Hivatal módosította a felvételi jegyzéket, így az iskola fogadhatja a tanulók jelentkezését.

Szakértői vizsgálat indul annak tisztázására, hogy a szakképzés tárgyi és személyi feltételei adottak-e az intézményben. Ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy igen, akkor nincs akadálya annak, hogy szeptembertől újabb kilencedikes szakközépiskolai osztály induljon. Ha a vizsgálat végeredménye esetleg kedvezőtlen lesz, akkor is nyitott a központ arra, hogy a gyermekek a mozgásjavító iskolában végezzék középfokú tanulmányaikat, de ebben az esetben nem szakközépiskolai, hanem általános képzést adó gimnáziumi osztályokban.

Házlinger György, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ főosztályvezetője hétfőn azt mondta, az intézmény bezárásának gondolata fel sem vetődött, eddig is csak a középfokú képzés indításáról volt szó. A főosztályvezető akkor azt mondta: látja, hogy az intézmény termei akadálymentesítettek, de a bejárás alkalmával nem tudta megítélni, hogy a személyi és tárgyi feltételek megfelelőek-e a szakképzéshez, ezt még vizsgálják.

A 3,5 milliárd forintból felújított mozgásjavító mozgáskorlátozottakat fogad. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint csupán egy tantermet kellene kialakítani és berendezni, hogy a 2013-as osztály elindulhasson. Ezzel szemben év végén jött a hír, hogy a Fővárosi Önkormányzat a következő tanévtől már nem indítana új szakközépiskolai évfolyamot, és a meglévő három évfolyamot is meg akarja szüntetni. A szervezet szerint a főváros két másik szakközépiskolát javasol az érintetteknek, ahol a diákok kizárólag informatikát tanulhatnának, és az épületek csak részlegesen alkalmasak az ellátásra.