Roham az utolsó alföldis jegyekért

Vágólapra másolva!
Hétfő reggel tíz órától lehetett jegyeket venni a még Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház márciusi előadásaira. Az Andrássy úti jegyiroda előtt hétfő reggel tömött sorokban várakoztak az emberek, hogy az utolsó, márciusi előadásokra bejuthassanak.
Vágólapra másolva!

Bár a Nemzeti Színház pénztárában is lehet jegyet venni, ám ott összeomlott a rendszer. A Heti Válasz szerint Alföldi Róbert nemrég ment le a színház jegypénztárához, hogy a sorban állók türelmét kérje. Összeomlott a jegyárusító internetes rendszer is. A színház honlapján az olvasható, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel előjegyzéseket nem tudnak fogadni.

Decemberben dőlt el, hogy 2013. július 1-jétől öt éven át Vidnyánszky Attila lesz a Nemzeti Színház új vezetője. A színház vezetői tisztségére négyen pályáztak, de csak két pályázó anyagát találták érvényesnek. A jelentkezőket véleményező bizottságból az eddigi igazgatót, Alföldi Róbertet csak egy ember támogatta.

Forrás: Nemzeti Színház
Bajor Gizi park

Forrás: Nemzeti Színház
Bajor Gizi park

Forrás: Nemzeti Színház
Andrássy út

Forrás: Nemzeti Színház
Andrássy út

Forrás: Nemzeti Színház
Andrássy út