Román álrendőröket fogtak el Budapesten

Vágólapra másolva!
Két álrendőrt elfogtak, egyet még keresnek, a három férfi pénzt csalt ki turistáktól Budapesten.
Vágólapra másolva!

Álrendőröket fogtak el Budapesten, a román állampolgárságú férfiak turistáktól loptak el több száz eurót - tudta meg az MTI Hírcentrum.

A Kossuth Rádió Krónika című műsorában hétfőn elhangzott: a három férfi közül az egyik turistának kiadva magát útbaigazítást kért a későbbi sértettektől. Ekkor lépett oda a másik két férfi, akik azt mondták, hogy rendőrök, hamis bankjegyeket keresnek, ezért elkérték a náluk lévő pénzt, megnézték, majd kevesebbet adtak vissza.

Ezzel a módszerrel a nyomozás eddigi adatai szerint olasz turistáktól 900, kínaiaktól 300 eurót loptak el. A rendőrök két tettest az egyik akciójuk után a helyszín közelében elfogtak, társuk - akit tavaly év végén már gyorsított eljárásban jogerősen szabadságvesztésre ítélték - szökésben van.