Már egy uzsorás elfogásához is a TEK kell

Vágólapra másolva!
Uzsorázással gyanúsított férfit fogott el a rendőrség a Terrorelhárítási Központ segítségével Balmazújvárosban - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken. A héten egy biciklist késsel fenyegető férfihoz, illetve egy öngyilkossággal fenyegetőző nőhöz is kihívták a terrorelhárítást.
Vágólapra másolva!

Az elfogott 34 éves férfi az elmúlt év tavasza óta adott ezer és 50 ezer forint közötti kölcsönöket többnyire nehéz helyzetben lévő családoknak, olyan magas kamattal, hogy a sértetteknek szinte lehetetlen volt kikerülni az adósságcsapdából - közölte Kovács Károly rendőr százados, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.

"Mivel a férfit lakókörnyezetében rendkívül agresszívnak ismerték, és a szökésétől is tartani lehetett", a rendőrség a keddi akcióhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét kérte - mondta a szóvivő. A férfi előzetes letartóztatását csütörtökön rendelte el a Debreceni Járásbíróság, ellene üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekmény miatt folyik eljárás - tette hozzá a szóvivő.

Nem ez az első eset az elmúlt napokban, hogy a rendőrség a TEK segítségét kéri egy akcióhoz. Kedden a TEK emberei hozták ki a házából azt az érsekvadkerti asszonyt, aki egy bírósági határozat ellenére nem akart orvosi vizsgálatra menni, bezárkózott a házába, és öngyilkossággal fenyegetőzött. Hétfőn pedig a monori rendőrök az után kérték a TEK segítségét, hogy egy pilisi férfi késsel rátámadt egy kerékpárosra, majd bezárkózott a házába. A férfi állítólag robbantással is fenyegetőzött.