Lemondott a választási regisztrációról a Fidesz

Vágólapra másolva!
Egy fideszes sem siratja az Alkotmánybíróság által elbuktatott választási regisztrációt az Index szerint. Orbán Viktor lelkesíteni próbálta a képviselőket, és arra kérte őket, hogy segítsék egymást.
Vágólapra másolva!

Ejtette a választási regisztráció tervét a Fidesz parlamenti frakciója - írja az Index a frakcióülés szerdai napján történtekre hivatkozva. A téma délelőtt került szóba, a lap szerint egy képviselő sem ragaszkodott igazán az Alkotmánybíróság által megsemmisített szabályhoz.

Az [origo] információi szerint kedd esti bevezető beszédében lelkesíteni próbálta a kormánypárti képviselőket Orbán Viktor miniszterelnök. "Szorgalom, alapos munka, bajtársiasság" - emelte ki a miniszterelnöki beszéd három szerinte leglényegesebb jelszavát egy fideszes képviselő.

A három alapparancsot egy másik résztvevő szerint a kormányfő úgy bontotta ki, hogy nagyon sok és nagyon alapos munkát kell végezni a választásokig hátralévő egy évben, lehetőség szerint nem szabad hibázni, illetve hagyni, hogy az ellenfelek belekapaszkodhassanak a hibába. A bajtársiassággal kapcsolatban pedig arra utalt Orbán Viktor, hogy ne csak tiszteljék egymást, illetve egymás munkáját a frakciótagok, hanem ha egyikük "elbotlik", vagy nehézségei akadnak a saját területén, akkor ne kritizálják vagy "fúrják", hanem támogassák egymást.

További részletek a frakcióülésről itt.