Hoffmann Rózsa viszi el a balhét

Vágólapra másolva!
Elveszik tőle a felsőoktatást, és közoktatási államtitkárrá fokozzák le információink szerint Hoffmann Rózsát. A kormány külön államtitkárt nevez ki az egyre konfliktusosabb felsőoktatás felügyeletére, Hoffmann pedig eldöntheti, hogy a közoktatással akar-e tovább foglalkozni. Alapvetően elégedettek a munkájával, de se a diákokkal, se a rektorokkal nem találta a hangot, és neve összenőtt a népszerűtlen kormányzati intézkedésekkel.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a felsőoktatással kapcsolatos ügyek kommunikációjáról, hanem magától a területtől is elválasztja napokon belül az emberi erőforrások minisztere Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt. Az [origo] több forrásból is megerősített értesülései szerint ugyanis Balog Zoltán ketté kívánja választani az oktatásért felelős államtitkárságot.

A döntés értelmében - amely információink szerint a miniszterelnök támogatását is élvezi - a jövőben külön felsőoktatási és külön köznevelési államtitkára is lenne a minisztériumnak. Az utóbbit - amennyiben elvállalja - továbbra is Hoffmann Rózsa felügyelné, a felsőoktatási államtitkár pedig két egykori egyetemi rektor közül kerülhet ki, de végleges döntés még nem született erről. A felsőoktatási helyettes államtitkár továbbra is a szeptemberben kinevezett Maruzsa Zoltán, a közoktatási pedig Gloviczki Zoltán maradna. Igaz, ő tavaly októberben egyszer már lemondott, de akkor abban állapodott meg az erőforrás-miniszterrel, hogy 2013 tavaszáig a helyén marad, és minisztériumi forrásaink szerint van rá esély, hogy ha Hoffmann továbbviszi a közoktatást, akkor Gloviczki is marad vele a kormányzati ciklus végéig.

"Nem Rózsa a bajok eredete"

Arra azonban, hogy Hoffmann Rózsa igent mond-e a lefokozásaként is értékelhető változtatásra, még nem lehet mérget venni, korábban ugyanis, amikor informálisan felvetődött egy ilyen átalakítás, azt mondta, hogy inkább lemond, ha nem bízik meg benne a miniszter és Orbán Viktor.

A KDNP-s politikus közneveléssel kapcsolatos munkájával ugyanakkor információnk szerint elégedett a miniszter is, és a miniszterelnök is. Az ügyre rálátó kormánypárti források szerint "a felsőoktatásban sem Rózsa volt a bajok eredete", csak a röghöz kötéstől a keretszámok lenullázásán át a felsőoktatási forráselvonásokig annyira összeforrt a neve a népszerűtlen intézkedésekkel, hogy tarthatatlanná vált a helyzete.

Ismerői szerint Hoffmann ráadásul nehezen találja meg a hangot az ágazat szereplőivel: a kormányzatban már kinevezésekor beszédtéma volt, hogy a közoktatásból érkezett politikust (Hoffmann Rózsa korábban a Kaffka Margit Gimnázium igazgatóhelyettese, majd a Németh László Gimnázium igazgatója volt) aligha fogadják majd el tárgyalópartnerként a felsőoktatási intézmények vezetői.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem fogadták el a hallgatók sem: 2011 nyarán, a felsőoktatási törvény tárgyalásakor Hoffmann helyett a pozíciójával a területhez semmilyen módon nem kötődő Navracsics Tibor közigazgatási minisztert kérte fel a miniszterelnök, hogy segítsen túllendíteni a holtpontról a HÖOK-kal megrekedt tárgyalásokat. A miniszter közreműködésével végül pár napon belül meg is született a megállapodás, Nagy Dávid HÖOK-elnök úgy fogalmazott, hogy az egyeztetés egy órája alatt hatékonyabbak voltak, és előbbre jutottak, mint az azt megelőző másfél évben az államtitkárral összesen.

A keretszámok csökkentése miatt indult decemberi diáktüntetések első számú célpontja ugyancsak Hoffmann Rózsa volt: hol az államtitkárság épülete előtt követelték az államtitkár lemondását, hol a tüntetéseken megjelent transzparenseken, és persze rigmusokban.

Leváltani nem, lefokozni igen

A KDNP-s politikus népszerűtlensége miatt decemberben - ahogy korábban megírtuk - a kormánypártokon belül is többen számítottak az államtitkár lemondására. Igaz, Hoffmann-nak az akkori forgatókönyvek szerint is csak "a balhét kellett volna elvinnie", azt akkor is mindenki elismerte, hogy az államtitkár sem az egy hét alatt 180 fokos fordulatot vevő kormányzati tervek szerencsétlen kommunikációjáért, sem a hallgatói tiltakozásokat elindító keretszámszűkítésért nem okolható, hiszen egyik sem a saját ötlete volt, hanem a miniszterelnöké, illetve a nemzetgazdasági miniszteré.

Orbán Viktor azonban a jogos és jogtalan bírálatok ellenére sem volt hajlandó meneszteni az államtitkárt. A kompromisszum végül - ahogy arról év elején beszámoltunk - az lett, hogy letiltották Hoffmann Rózsát a felsőoktatással kapcsolatos kommunikációról, és észrevehetően kimaradt az államtitkár a hallgatói szervezettekkel, illetve a rektorokkal folytatott tárgyalásokból is. Azóta, ha egy interjúban vagy tévészereplésekor felsőoktatási témájú kérdés érkezett hozzá, a politikus erről is mondott egy-egy gondolatot, de önállóan már nem nyilatkozott, illetve illetékesség hiányára hivatkozva vissza is utasított megszólalásokat a témában.

Az önálló felsőoktatási államtitkár ötletét megelőzően információink szerint olyan forgatókönyv is felvetődött a miniszterelnök környezetében, hogy kormánybiztost nevezzenek ki a konfliktusokkal terhelt ágazat felügyeletére. Ezt azonban végül elvetették, mert egyesek szerint rossz üzenete lett volna, és azt sugallta volna, hogy nagy baj van a területen. Hoffmann Rózsa eddigi pozíciójának szétválasztását ezzel szemben pozitívan, azzal lehet magyarázni, hogy a kormánynak annyira fontos a terület, hogy külön államtitkárt érdemel.