Kitömték az érdekképviseleteket

Vágólapra másolva!
Tíz- és kétszázötven millió forint között mozogtak tavaly a Miniszterelnökség által kifizetett költségvetési céltámogatások, amelyeket többnyire érdekképviseletek, alapítványok és oktatási intézmények kaptak. A szakszervezetek és más érdekképviseletek különösen jól jártak.
Vágólapra másolva!

A kormányzati honlapon szerdán tették közzé a Miniszterelnökség által a 2012-es fejezeti kezelésű előirányzatok terhére nyújtott céljellegű költségvetési támogatások listáját. E szerint a legtöbb pénzt, 250 millió forintot, a Tihanyi Alapítvány kapta az általa irányított, az ország egyik vezető elitképző intézményeként számon tartott Mathias Corvinus Collegium tartozásának kiegyenlítésére, munkájának segítésére. A második legnagyobb, 200 millió forintos támogatásban a Liberty Science Center részesült a Rubik-kocka és ami mögötte van című kiállítás megvalósítására.

Emellett több szakszervezet és érdekképviselet kapott támogatást tavaly a Miniszterelnökségtől - összesen 900 milliót, 25 és 100 millió forint közötti összegben. Ezeket a forrásokat egyrészt a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma feladatainak ellátására, valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tevékenységében közreműködő szervezetek támogatására biztosították. 100 milliót kapott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, Munkástanácsok Országos Szövetsége, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, míg a többi érdekképviselet kevesebbet.

Támogatásban részesült a Kommentár Alapítvány - a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű kőszegi közéleti találkozó rendezője -, az Antall József Politikai- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány, a Magyar Gasztronómiai Egyesület az idei Bocuse d'Or versenyre való felkészülésre és részvételre, a Batthyány Lajos Alapítvány a Hungarian Review folyóirat megjelenésének biztosítására, valamint a Magyar PEN Club a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj 2012-es kiosztására.

A Gál Ferenc Főiskola egyház- és politikatörténeti kutatásokra, az Amely Előadóművészeti, Filmkészítő és Oktatási Kft. színházi tevékenységre, a Szegedi Tudományegyetem pedig a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet alapjain létrehozni kívánt Francia Egyetem célkitűzéseinek támogatására kapott pénzt a Miniszterelnökségtől tavaly.