Helyreigazítás az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ügyében

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) kérelme kapcsán a 2013. 02. 07-én közreadott helyreigazításban tévesen állítottuk, hogy az OHÜ "a termékdíjas hulladék kezeléséért felel". Ezzel szemben a tény: az OHÜ - közreműködő feladatokat ellátva - a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok gyűjtésének, hasznosításának közvetítését végző szervezet. A kommunális, vagy más néven háztartási szemét gyűjtése és hasznosításra átadása a közszolgáltató cégek feladata.

Valótlan és téves fogalomhasználattal kevert a cikknek az a megállapítása, amely szerint az OHÜ bemutatott olyan becslést, amelyből az derül ki, hogy "A szemét összegyűjtése és újrahasznosítása... a 2011-es 62 százalékról 45 százalékra esett". Ezzel szemben a tény: Az OHÜ nem mutatott be olyan becslést, amely szerint 62 százalékról 45 százalékra esett a "szemét összegyűjtése és újrahasznosítása". Az OHÜ a parlament fenntartható fejlődés bizottsága számára készített dokumentumban egyértelművé tette, hogy a 2012-es várható eredményei alapján - a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok - gyűjtési és hasznosítási mértéke a megelőző évhez képest növekedést mutathat. Végleges eredmény ez év első negyedévében várható.

A hibákért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük!