Nem bírna Orbánnal Mesterházy és Bajnai

Vágólapra másolva!
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint nagyjából ugyanakkora a két ellenzéki vezető támogatottsága, és egy mostani választáson még így is Orbán Viktor lenne a legesélyesebb. Még mindig rengeteg a bizonytalan.
Vágólapra másolva!

Egy most aktuális, valódi választási helyzet modellezésénél a miniszterelnök-jelöltek versenyében Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is közel azonos eredményt ér el Orbán Viktorral és Vona Gáborral szemben a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint. Mesterházy Attilát a választásra jogosultak 19 százaléka, Bajnai Gordont pedig 22 százaléka támogatja. Ugyanakkor még így is Orbán tűnik az esélyesebbnek, rá az összes megkérdezett 42 százaléka szavaz.

A Fidesz amúgy is szerényen felfelé ívelő pályán van az év eleje óta: a megkérdezettek 36 százaléka szimpatizál a kormánypárttal. Ennek oka alighanem a rezsicsökkentés a Nézőpont Intézet szerint.

Ezzel szemben a kormánypárttal szembenállók első látásra nem állnak túl jól: a Jobbik szimpátiaindexe 10, az MSZP-é 11, az Együtt 2014-é pedig 6 százalék a teljes népesség körében. A szakadás utáni LMP 2, míg a DK 1 százalékon áll. A baloldal velük együtt is csak 20 százaléknyi színt valló szimpatizánsnak örülhet a Nézőpont Intézet szerint.

A bizonytalanok és rejtőzködők tábora 24 százalékos, és a felük azt állítja, hogy 2014-ben kormányváltást szeretne.