Harcba hívták a tinédzsereket

középiskolások tüntetése a deák téren, keretszám, röghözkötés, felsőoktatás
Vágólapra másolva!
Volt, aki felvételizős dumával csajozott, mások rendíthetetlenül Angry Birds-öztek a beszéd alatt a középiskolások péntek délutáni tüntetésén. Kevesebben voltak, mint egy átlagos suliebédkor a menzán, de jó volt a hangulat. Sok demonstráló közelebb járt a tízhez, mint a húszhoz. Riport.
Vágólapra másolva!

Nem tudni, hány pesti gimis találkozott már délután ötkor a Deákon, de pénteken inkább a Városligetbe, vagy ki tudja, hova mentek. Az biztos, hogy száznál több ember nem vett részt a Középiskolai Hálózat (KIHA) első demonstrációján, miközben húsz méterrel arrébb a gödörnél nagy lábtaposás ment a Halfesztivál első napján. Mindez nem törte meg a néhány maréknyi fiatal lendületét, és még egy részeg Fradi-drukker szaftos zsidózása sem tántorította el őket. Igaz, sokan esetleg éppen az elmúlt napok futballhuligános atrocitásai miatt nem jöttek, vagy nem jöhettek el - állapította meg a Közszolgálati Egyetemre járó húszéves Dávid, aki már-már túlkoros volt a néhány maroknyi tömegben.

A körülbelül negyven rendőr által biztosított menet egy erős Tavaszi széllel kezdődött, amely a diáktüntetések emblémájává vált csomagtartóba pakolt hangfalról szólt. Egyesek szerint a dal fricska Hoffmann Rózsa orra alá a virágom, virágom rész miatt, mások úgy vélték, hogy a Vona Gábor által reklámozott Magyar Tavasznak szól.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A tömegben meglepően sok volt a kistini, csupa hetedikes, nyolcadikos általános iskolás foglalta el a fél Bajcsy Zsilinszky utat a szokásos felnőtt szimpatizánsokkal kiegészülve. A már ki tudja, hányadik diáktüntetés a szokásos mederben csordogált, amíg fel nem tűnt, hogy egy fiatal fiú már a második lánycsoporttól kérdezi meg, hogy hová fognak felvételizni. A srác - aki még a korát sem volt hajlandó elárulni - végül bevallotta, hogy csajozni próbál, és azt a mesteri taktikát is elmagyarázta, hogy a "hová jelentkezel" szűrőkérdés tökéletes, mert rögtön kiderül, hogy a kívánt küszöb körül van-e a lány kora, vagy nem.

Köszöni a kormánynak

A menetben komolyabb témák is előkerültek, például Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, akinek leváltása a tizenhárom éves Zsófi szerint semmin sem változtat. Utódjáról, Klinghammer Istvánról sem voltak jó véleménnyel a fiatalok, az egyikük, aki csak "Warhammer"-ként emlegette az új államtitkárt -, azt mondta róla, hogy egy kommunista, akit most pozícióba helyeznek, hogy aztán tudják zsarolni. Az ezt hangoztató fiú végül bevallotta, hogy ezt a szüleitől hallotta.

Közben pedig rendíthetetlenül szóltak a különböző nóták, a Requiem egy álomért-ot József Attila Tiszta szívvel című versének megzenésített változata követte, amely annyira beizzította a fiatalokat, hogy hosszasan harsogták: "húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom".

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Tyúklépésben haladva fél óra alatt eljutott a demonstráció a Parlamenthez, ahol pár órával korábban még székely zászló lobogott, estére viszont már eltávolították. Az Alkotmány utca elején a szokásos beszédek mentek, viszont arra mindenki felkapta a fejét, amikor a tizenhét éves Oláh Alexandra konkrétan harcba hívta az egybegyűlteket és az egész generációt, majd hozzátette, hogy persze szellemi csatározásról van szó. Szavai alatt az előttem álló két fiú gyertyával a kezében, de rendíthetetlenül nyomta az Angry Birdsöt. A szónok pozitívumként azt is megemlítette, hogy köszöni a kormánynak, amiért megmutatta, hány ember képes összefogni az oktatásért, ami ezért mókásan hangzott az egy forgalmasabb buszmegállónyi tömeg előtt.

Csak a VIVA meg a Bravo

"Egyedül jöttem az osztályomból, a többiek edzésen és különfoglalkozáson vannak" - mondta a tizenöt éves Dávid, aki lemondott egy úszóedzést a demonstráció kedvéért, szerényen megjegyezve, hogy szerinte a többieknek is így kellett volna eljárnia. "A mi korosztályunk többségét csak a VIVA meg a Bravo érdekli, nem tájékozódnak még az őket érintő dolgokról sem" - mondta a tizennégy éves Nóra, aki szerint ez azért különösen meglepő, mert az ő iskolájukban például vitafórumot is szerveztek az oktatás átalakításával kapcsolatban. A tizenhét éves Péter még jobban fel volt háborodva a generációjára: "Két héttel a felvételi előtt nem érdekel és nem háborít fel senkit, hogy még semmit sem lehet tudni az egyetemek átalakításáról? Én nem tudnék így élni."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A demonstráció végével aztán a diákok többsége átvonult az ELTE BTK-n öt napja tartó egyetemfoglalásra. Egy diák kicsit szemlesütve azért bevallotta, hogy valószínűleg inkább a Romkertbe megy kiereszteni a feszültséget.