Sztrájkba lépnek a tanárok

Vágólapra másolva!
A március 15-i ünnepségek után országos sztrájkot hirdet meg a PDSZ határozatlan időre. Többek közt azt szeretnék, hogy a rosszul járó iskolák visszaléphessenek az állami rendszerből.
Vágólapra másolva!

Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal - jelentette be Mendrey László, a PDSZ elnöke.

Teljes kudarccal zárult az öt tárgyalási fordulóból álló, pénteken befejeződött tárgyalássorozat, minden kompromisszumos javaslatukat elutasította az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője - állította a szervezet vezetője.

A PDSZ elnöke azt mondta, azért nem fogadták el a pedagógusszervezetek közös sztrájkbizottságával folytatott tárgyalások lezárását jelentő egyezményt, és léptek ki január 18-án a sztrájkbizottságból, mert nem tartották elegendőnek az ígéreteket, és azok betartására nem láttak garanciát, ezért új követeléseket fogalmaztak meg.

A szakszervezet azt akarta elérni, hogy azok az iskolák, ahol nem vált be az államosítás, kerüljenek ki a rendszerből, továbbá az igazgatók munkáltatói jogkörei ne csorbuljanak, a pedagógus-életpályamodell bevezetésével ne növeljék a tanárok munkaterheit, emellett a költségvetésben jelöljék meg és különítsék el ennek forrását, valamint 20 százalékkal emeljék a közalkalmazotti bértáblát.

Az EMMI válaszközleményében azt írta, ex lex, vagyis törvényen kívüli állapotot eredményezne, ha végrehajtanák a PDSZ követeléseit. Hozzátették, hogy a sztrájk alatt gondoskodni akarnak róla, hogy a többi tanár végezhesse a feladatát.

Mendrey László azt mondta, annak ellenére, hogy számos esetben volt kompromisszumos javaslatuk, teljes elutasítással fogadta felvetéseiket a minisztérium képviselője, és szerinte pusztán színjáték volt az egyeztetetés, mert a kormányzat nem szakmapolitikai megfontolásból, hanem "határozott ideológiai megközelítésből" alakítja át az oktatás rendszerét. Ugyanakkor visszautasította, hogy a PDSZ-nek bármilyen pártelkötelezettsége lenne.

Bejelentette, hogy a március 15-ei ünnepségek utáni időszakra, az országos választmány által elfogadott és a jövő hét folyamán kijelölt időpontban határozatlan idejű országos sztrájkot hirdetnek meg.

Véleménye szerint azzal, hogy a pedagógusok 66 százaléka és a társadalom kétharmada elfogadhatatlannak tartja és nem támogatja a kormány oktatási reformját, sztrájkkövetelésük mellé állnak. Hozzátette, hogy a bíróságtól azt várják, jogerősen hozzon határozatot arról, mi az alapvető szolgáltatási kötelezettség a pedagógusok számára.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkársága pénteken, a tárgyalássorozat befejeződését követően azt közölte, hogy a PDSZ a többi szakszervezettel kötött megegyezéssel ellentétben olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyek teljesülésük esetén veszélybe sodornák az egész magyar iskolarendszer működését.

Az oktatásért felelős államtitkárság bízik abban, hogy a PDSZ "homályos célok képviselete helyett" belátja, hogy a munkabéke, a tanítás rendjének megőrzése nemcsak a kormány, hanem a gyermekek, a szülők és a pedagógusok számára is fontos, és "elismeri azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az oktatásirányítás a biztonságosan és eredményesebben működő iskolarendszerért, a pedagógusok nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsüléséért, pályájuk kiszámíthatóbbá tételéért tett" - állt az Emmi közleményében.