Albérletben lakik Schmitt Pál

Egy második kerületi lakóparkban lakik albérletben Schmitt Pál és a felesége. A volt köztársasági elnöknek elvileg élete végéig járna egy állami lakás.

Egy második kerületi, kőfallal és biztonsági rendszerrel védett lakóparkban lakik Schmitt Pál - írja a hétfői Blikk. A lakóövezetben két kapucsengőn is Schmitt neve olvasható, de azokban az ingatlanokban két lánya él, míg a volt köztársasági elnök a lakóparkban él a feleségével egy albérletben.

Schmitt Pálnak volt köztársasági elnökként törvényileg jár egy legfeljebb kétfős titkárság, amihez a helyiséget, eszközöket, alkalmazottakat az Országgyűlés Hivatala köteles biztosítani. A plágiumbotránya miatt doktorijától megfosztott, majd tavaly áprilisban lemondott köztársasági elnöknek ugyanezen törvény szerint amúgy élete végéig dukált volna egy állami lakás használati joga is. Bár először úgy nyilatkozott, hogy "ami jár, az jár", végül is ezt nem kérte.

Csakhogy a Béla király úti elnöki rezidenciáról nem tudott visszaköltözni 320 négyzetméteres budaligeti családi házába. Azt megválasztása után, 2010 végén egy észt diplomatacsaládnak adta ki. A Blikk korábbi ingatlanpiaci kalkulációi szerint a volt elnöki kertes házért havi 3000 eurós - 850-900 ezer forint - bérleti díjat is kérhet. Ennek úgy kétharmadát fizetheti ki Schmitt bérlőként a 200 négyzetméter körüli lakóparki otthon után.

KAPCSOLÓDÓ CIKK