Nem is vagyok focibuzi - ELTE-sek a HÖK-listáról

hallgatói fórum, a Hallgatói Hálózat aktivistái a színpadon a felsőoktatási keretszámok ellen tüntető diákok hallgatói fórumán a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadótermében
Vágólapra másolva!
Volt, aki be tudta azonosítani magát, volt, aki meglepődött a saját jellemzésén, más pedig meg sem akarta tudni - az [origo] olyan ELTE-s bölcsészhallgatókat kérdezett, akik szerepelnek a kar Hallgatói Önkormányzata által készített listán. Lakcím, gimnázium, telefonszám, email-cím van rendelve az olyan információk mellé, mint hogy az illető kinek az ismerőse az iwiw-en, zsidó-e, gyaníthatóan melyik pártra szavaz, és, hogy "rajgyerek", "belpesti zsidó picsa" vagy netán "óriási ribanc". A teljes listát innen is elérheti.
Vágólapra másolva!

"Nem is szeretném tudni, hogy miket írtak rólam, de el tudom képzelni" - reagált dühösen egy ELTE-s lány, aki a 2009-es bölcsész gólyatáborban ott volt, és akiről - mint azt az Atv.hu kiderítette - titokban jellemzést írtak egy listán. A Hallgatói Önkormányzat által készített lista a gólyatábor résztvevőinek személyes adatait tartalmazza, kibővítve az illető származásával, politikai irányultságával, és egy rövid jellemzésével. Mint például, hogy "csúnya zsidó feje van", hogy "félvér lehet a kislány, és az összes képen óriási ribanc", "Mussolini nevű kanári, de liberónak tűnik", "rendes kis katkó lány", vagy "ordasgecijónőbazzeg". Van, aki "szerintem cigó", más pedig "biztos, hogy ratyi".

Az [origo] megszerezte a teljes listát, amelyről először az Atv.hu hozott nyilvánosságra részleteket kedden. A listán a diákok jellemzése mellett a nevük, lakcímük, telefonszámuk, gimnáziumuk, pártszimpátiájuk és vélt származásuk is szerepel. A neveket és telefonszámokat valamint más személyes adatokat nem tartalmazó teljes listát erről a linkről letöltheti. A táblázatban külön oszlopban listázták azt, hogy ki zsidó. Szintén kódokkal tüntetik fel a pártszimpátiát: az A jelölte az MSZP-t, a B az SZDSZ-t vagy az LMP-t, a C a Fideszt, a D pedig a Jobbikot.


Kattintson a képre, és töltse le a teljes táblázatot!

Hát a focibuzi az túlzás...

A listán szereplő diákok közül az [origo] többeket is megkeresett. Volt, aki nagyon zavarba jött, amikor újságírónktól megtudta, hogy ő is szerepel a listán. Például az a fiú, akit "családcentrikus focibuziként" jellemeztek, úgy reagált: "Hát a családcentrikust aláírom, a focit tényleg nagyon szeretem, de az túlzás, aminek neveztek." Hozzátette, hogy nagyon váratlanul érte, hogy ő is szerepel a listán. Egy "kis liberó buzigyerekként" jellemzett fiú nagyon jót nevetett a jellemzésén, majd azt mondta, különösebben nem foglalkozik az üggyel, nem igazán érdekli, mert már nem is jár az ELTE-re. A "raszta füves rockerként" jellemzett fiú is azt mondta, csak röhögött egyet a saját jellemzésén.

Volt olyan is, aki be tudta azonosítani saját magát a jellemzés alapján (az interneten csak a személyes adatok nélkül jelent meg eddig az amúgy több száz nevet tartalmazó lista). "Punk, rock, metálrajongó, capoeirázik, szerepjátékozik, bulldognyakörv a nyakán és úgy sminkeli magát, mint egy temetkezési vállalkozó özvegye" - ennek alapján magára ismert egy lány, aki az [origo]-nak azt mondta, hogy még viszonylag jól járt, mert legalább nem kapott semmilyen szexista vagy homofób kommentárt. De nagyon felháborodott azon, hogy ilyen adatokat gyűjtöttek valakik róla és a társairól. Ráadásul az ismerősei közül nem ő az egyetlen, aki magára ismert a jellemzésből. Ezeket a megjegyzéseket a készítők "biztos viccesnek érezték" - mondta.

Felháborító, elárulva érzem magam - mondta egy lány, aki nem is akarta megtudni, hogy milyen jellemzést írtak róla a táblázatba. A gólyatábor előtt elején kitöltettek a jelentkezőkkel egy adatlapot, amelyen rákérdeztek egy csomó dologra, például, hogy melyik gimnáziumba járt a jelentkező. "Az ember ártatlanul válaszolt, de azt nem gondoltam, hogy ilyen következtetéseket vonnak le, például a lakóhelyem alapján" - mondta.

"Én még egész olcsón megúsztam" - mondta egy fiú, akit "rendes katkó gyerekként" jellemeztek. A listát undorítónak és szinte biztosan jogsértőnek tartja, és biztos benne, hogy nem hamisítvány, mert a jellemzések szerinte valóban valamennyire köthetők a személyekhez. Nem csak az a baj, hogy ismeretlenül címkéket akasztanak emberekre, hanem az is, hogy ezeket akár fel is használják - például van olyan, akinek a neve mellett szerepel, hogy "koliba nem vesszük fel".

Az [origo] megkérdezett egy olyan diákot is, akiről pozitív jellemzés készült. Az egyik fiúról például csak annyit írtak, hogy "forma a csávó". A diák jót nevetett a jellemzés hallatán, azt mondta, a gólyatáborban valószínűleg akkor jól titkolta, hogy mennyire ellenszenves neki a csoportvezető HÖK-ös, meg, hogy nem ért egyet a "nagymagyarkodásával". Azt mondta, több hallgatótársa sokkal jobban fel van háborodva, mint ő, ő ugyanis azt gondolja, hogy ha ez a lista nem szivárgott volna ki, akkor nem lett volna baj belőle, hogy létezik ilyen. Hangsúlyozta azért, hogy nem ért egyet az ilyesmivel, és, hogy az sem mindegy, hogy milyen kezekben forogtak az összegyűjtött információk.

A SOTE-ről obszcén lista került elő

Az [origo] szerkesztőségébe egy 56 nevet tartalmazó listát küldött be valaki "SOTE instruktor" néven. Ez szinte teljesen ugyanolyan sémára épül, mint az ELTE BTK HÖK-ről kiszivárgott lista: nevek, telefonszámok, email-címek, iwiw-adatlapok linkjei, valamint megjegyzések szerepelnek. Csak a lányok neve mellé fűzött megjegyzéseket a szerző, gyakorlatilag mindegyik szexuális tartalmú. Például ilyenek: "husi, hátulról dugható", "rusnya egérarcú", "baszható csirke", "na persze, királylány. meg a kisfaszom. majd ha rávertem a hajára, rájön."

A listához fűzött kommentár így szól: a Semmelweis Egyetemen a gólyatábort az Instruktor Öntevékeny Csoport Egyesület szervezi, és ők választják ki azokat a felsőbb éveseket, akik önkéntesként segítenek a gólyatáborban. Ha valakit nem választanak ki, az tartalék listára kerül, közülük válogatnak, ha valaki kiesik. Az [origo]-nak küldött levél szerint a lista róluk készült.

Az Instruktor Öntevékeny Csoport jelenlegi vezetője, Szarvas Gábor az [origo]-tól értesült arról, hogy létezik ilyen lista. Szarvas szerint valóban készülnek tartalék listák, de azokon csak név, cím és telefonszám szerepel, senki semmiféle megjegyzést nem fűz hozzájuk. Szarvas szerint az [origo]-hoz eljutott listán az egyesületük tagjai szerepelnek, de több éves adatokkal. Mintegy ezer tagjuk van, közülük nem tudja, hogy ki férhetett hozzá az adatbázishoz. Kérdésünkre azt mondta, "ötlete sincs", hogy a lista mikor készülhetett. Hozzátette, az etikai bizottságuk össze fog ülni, és megpróbálja kideríteni, hogy ki készíthette a dokumentumot és miért.



A HÖK szerint nem igaz

Az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata Facebook-oldalán - ahol tegnap óta több száz felháborodott kommentelő szidalmazza a szervezetet - közleményt adott ki, amelyben lényegében rágalmaknak minősíti és visszautasítja, hogy "az ELTE BTK HÖK bármikor, bármilyen formában hallgatókat diszkriminált vagy listát készített vallási, etnikai vagy világnézeti hovatartozásukról". A listák létét ugyanakkor elismerték, de szerintük a kényes részleteket utólag hamisította valaki.

Az Atv.hu-hoz került listán készítőként Silhavy Mátét jelölték meg, aki 2009-ben az ELTE BTK HÖK alelnöke volt, ma pedig a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának jobbikos tagja. Silhavy elismerte, hogy ő és HÖK-ös aktivisták készítették a táblázat alapját. A táblázat összeállítását Silhavy az [origo]-nak azzal magyarázta, hogy "így sokkal egyszerűbb volt a szervezés, megvoltak egyértelműen az adataik és le tudtuk ellenőrizni a befizetési bizonylatokat, illetve, hogy tényleg az egyetem elsőéves hallgatói. Az elektronikus űrlaprendszerként a Wufoo nevű, fizetős internetes szolgáltatás szolgált, amelyre én regisztráltam 2008-ban, 2009-ben is én is hívtam le az adatokat a gépemre, ezért van rajta a nevem. Ezt követően a HÖK gépein ellenőriztük a szelvényeket, és, hogy a regisztrációk valódiak-e. Ezekhez a gépekhez az évek során több száz egyetemi hallgató hozzáférhetett, többek között olyanok is, akik ezt a listát minden valószínűség szerint készítettek". Silhavy arra nem tudott felelni, hogy 2010-ben 2011-ben és tavaly is készültek-e gólyatábori jelentkezési listák, de azt mondta, úgy tudja, hogy a legtöbb HÖK digitális adatkezelésre állt át.

A 2009-ben készült listán 600 hallgató adatai szerepelnek, az ATV információi szerint nem csak 2009-ben, hanem több másik évben is készült hasonló adatbázis. Az ügyről itt olvashat további részleteket.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának listája sérti az emberi méltóságot, az érintettek jó hírnevét és becsületét. Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila keddi közleményében azt írta, a jogsértés a személyes adattal való visszaélés vétségének törvényi tényállását is kimerítheti.

Az ügyben konzultációt kért Pintér Sándor belügyminisztertől és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztostól is a Tett és Védelem Alapítvány, a zsidó közösséggel szembeni jogsérelmek elleni fellépésre létrejött szervezet. Erről az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) adott ki közleményt kedden.

Fábri György, az ELTE kommunikációs rektorhelyettese pedig közölte: az egyetem azonnali vizsgálatot indított az esetleges hallgatói listák ügyében, és minél előbb tisztázni szeretné a helyzetet. Az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha mindez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy.