Redőnyökkel, lökhárítókkal szívatják a kukásokat

Igazságok és legendák nyomában járva néztük meg, hogyan válogatják a válogatott szemetet. A háztartásokban keletkező szemét hatodát dobáljuk a szelektív gyűjtőkbe - de ennek a hulladéknak a negyede is a szemétdombokon köt ki végül.

Zakatoló futószalagok mellett, zúgó darálógépek tövében válogatja a szelektíven gyűjtött hulladékot a kőbányai Sírkert úton két műszakban a FE-Group Zrt. háromtucatnyi alkalmazottja. A fővárosi hulladékszigetekről többek között ide is hordják a kukásautók a műanyaghulladékot, a fóliát, a PET-palackot, a papírt és az üveget. Az üveget csak átrakodják, a többit helyben dolgozzák át újrahasznosítható alapanyaggá.


A Vidékfejlesztési minisztérium honlapjáról elérhető szemétstatisztikáknál 2011-esek a legfrissebb elérhető adatok. Ezek szerint Magyarországon 2011-ben összesen közel 12 millió tonna hulladék keletkezett, ennek több mint a fele, 6,5 millió tonna hulladék a településeken, amelynek túlnyomó része háztartási hulladék. Ebből 103 ezer tonna papír, üveg és műanyag pedig egyenként 4,5-4,5 ezer tonna.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség adatai szerint jelenleg egy háztartásban fejenként évente körülbelül 300 kilogrammnyi hulladék keletkezik, ebből 50 kilogramm kerül be a szelektív gyűjtőkbe, de összesen bő 37 kilogramm hasznosul ténylegesen. A bekerülő anyagnak ugyanis 75 százalékát lehet újrahasznosítani - mondta Molnár István, a társaság termelési vezetője. A maradék innen is a szemétbe megy, és csak hő formájában hasznosul újra a szemétégetőben.

Cipő és harisnya

Egyelőre még nincs kiforrott technológia például a joghurtosdobozok újrahasznosítására. Ezeket hiába dobáljuk a szelektív gyűjtőkbe, a kommunális hulladék között végzik, a margarinosdobozokkal, a hungarocellel, a magnó- és videokazettákkal együtt. Erre a sorsra jut azoknak az extrémebb tárgyaknak a zöme is, amelyek időnként előkerülnek a konténerekből. Redőnyt, lökhárítót, cipőt, harisnyát is találtak a futószalagon, és akadt pénztárca is, amelyet ha volt benne személyes irat, visszajuttattak a tulajdonosának.

Az ömlesztett hulladékból előbb a műanyag fóliát távolítják el, és mágnes kapkodja ki a fémeket. A futószalagok mellett dolgozók többsége az automaták által szétválogatott anyagokat ellenőrzi újra, így válogatja ki a tarkák közé keveredett kék és víztiszta PET-palackokat, vagy fordítva. Leválogatják a folyadékot tartalmazókat, mivel a nedvesség tönkreteheti a darálót. Ezeket két műszak között borogatják ki.

A szétválogatott palackokat zúgva nyeli a daráló, 3-5 milliméteresre őrli, majd óriászsákokba köpi: itt tényleg komolyan gondolják az újrahasznosítást, a zsákokban a felirat szerint egykor argentin és brazil földimogyorót szállítottak. Most tarka, kék és víztiszta PET-őrleménytől duzzadnak. Targonca viszi őket a mosóba, a megtisztulás után hőkezeléssel lesz belőlük iparilag is felhasználható műanyag-granulátum, a végén pedig talán újra PET-palack.

Mit érdemes szelektálni?

A papírok közé újságok, folyóiratok, füzetek, könyvek, hullámpapír, csomagolópapír, kartondoboz, kimosott kilapított tejes- és gyümölcsitalos dobozok kerüljenek (egyes helyeken utóbbiakat a műanyagok között gyűjtik). Szennyezett papírok nem jók. A műanyagok közé üdítős és ásványvizes PET-palackokat, háztartási flakonokat, kupakokat, tiszta fóliát, szatyrokat, tasakokat, csomagolófóliákat dobjunk. Ide se tegyünk szennyezett anyagot. És persze érdemes szelektíven gyűjteni az üveget és a fémdobozokat - de törekedjünk a tisztaságra ezeknél is.