Leváltották a Ludwig igazgatóját

2013.03.01. 11:54

Csütörtökön lejárt a Ludwig Múzeum igazgatójának megbízatása, a leváltott L. Simon László korábban megígérte neki, hogy meghosszabbítják a szerződését a következő pályázat kiírásáig, de ez elmaradt.

Csütörtökön váratlanul felmondtak a Ludwig Múzeum igazgatójának - írja pénteken az Index.hu hírportál. Bencsik Barnabás, a Ludwig korábbi igazgatója az Index.hu-nak elmondta, hogy csütörtökön járt le a megbízatása, azonban a nemrég leváltott kulturális államtitkár, L. Simon László korábban azt mondta, hogy mivel a kulturális kormányzat nem írta ki időben a következő pályázatot, amelynek alapján új igazgatót találhatnak, Bencsik megbízatását meghosszabbítják.

Ennek ellenére Bencsik szerint csütörtökön egy levelet kaptak, amelyben közölték velük, hogy péntektől a szervezeti és működési szabályzat szerinti működés lép érvénybe a múzeumban. Bencsik szerint semmilyen jele nem volt a leváltásának. A múzeumot jelenleg a gazdasági igazgató vezeti. Az eltávolított igazgató a Ludwig alkalmazásában marad, és pozíció nélkül vezeti a szakmai munkát. "Túl sok projektet kezdtünk el, nemzetközi együttműködéseket, konferenciákat, hogy ezeket veszni hagyjuk" - mondta Bencsik, aki újra megpályázná az igazgatói posztot, ha kiírják a pályázatot - írja az Index.hu.

A Ludwig Múzeum közleménye szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken úgy tájékoztatta az intézményt, hogy az igazgatói poszt betöltéséről szóló pályázati eljárás már folyamatban van.

Kiírták a pályázatot

Megjelent a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatói pályázata. A kiírást pénteken tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kormányzati portálon. A www.kormany.hu portálon elérhető felhívás szerint a pályázatokat 30 napon belül lehet benyújtani. Az elbírálásnak további 30 napon belül kell megtörténnie, ezért a pályázati határidő lejártát követő 21 napon belül egy - legalább öt tagú - szakmai bizottság meghallgatja az aspiránsokat. Az új igazgató az eredményhirdetés után azonnal hivatalba léphet.

A pályázati feltételek között olvasható, hogy a jelentkezőktől legalább 3 éves vezetői gyakorlatot várnak el képzőművészeti intézmény élén. Feltétel a kiemelkedő szakirányú tudományos tevékenység (elvárás legalább 10 megjelent tanulmány, esszé), emellett jelentős kurátori tevékenység a kortárs művészetek terén (legalább 10 önálló kiállítás megrendezése, ebből minimum 5 ezer négyzetméternyi alapterületű, nemzetközi jelentőségű kiállítóhelyen).

A leendő igazgató kiemelt szakmai feladatai közé tartozik az intézmény magas színvonalú - nemzetközi kapcsolatrendszerre épülő - kutatómunkájának fenntartása és fejlesztése egységes tudományos koncepció mentén; valamint a múzeum nemzetközi színtéren való megjelenésének biztosítása, elsősorban a gyűjteményes kiállításokon történő európai bemutatása, illetve nagy nemzetközi kiállítások befogadása révén is.