[origo] itthon

100
90

Élő adásban aludt el a fideszes Varga István

[origo]|2013. 03. 06., 10:01|Utolsó módosítás:2013. 03. 06., 10:16|

Nem bírt ébren maradni képviselőtársa felszólalása alatt a fideszes Varga István, aki el is aludt a parlamentben hétfőn. A tévé élőben közvetítette a szunyókálást, mert éppen az előtte ülő Cser-Palkovics András szólalt fel. Bevallotta, 1994-ben is elaludt már az ülésteremben.

"Fáradt voltam, elbóbiskoltam, ennyi!" - mondta a Borsnak Varga István fideszes képviselő, aki hétfőn képviselőtársa felszólalása közben elaludt a parlamentben, és szunyókálását hosszan, élőben közvetítette a televízió. Varga István hétfőn éppen a fideszes Cser-Palkovics András felszólalását hallgatta, amikor láthatóan nem bírt ébren maradni - írja a Borsonline.

Varga éppen saját felszólalására várt, ekkor aludt el 22 óra 13 perckor. Mindez ki sem derült volna, ha éppen nem az előtte ülő, hevesen gesztikuláló székesfehérvári polgármester beszédét közvetítik élőben.

"1994-ben is hunytam egyszer már. Persze nem a saját felszólalásom alatt" - mondta a Borsnak Varga István. Szerinte a sok munka az oka az üléstermi elalvásnak, a képviselősége mellett ugyanis ügyvédként is dolgozik. Hozzátette, ilyenkor nem gondol semmire, "csak bóbiskol".

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
    Fotó: [origo] Az ősz haja kilógott a heverő alól A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
70
Electrolux EOB 2200 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, könnyen tisztítható, nagyméretű 70 literes sütőtér, légkeverés, grillezés, percszámláló
59.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP A tökéletes fenék már nem elég Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10