Lóg a gyereke? Felejtse el a közmunkát!

Közmunka, tiszta rendes ház, iskolakerülés, kizárás a közmunkából cikkhez ILLUSZTRÁCIÓ
Vágólapra másolva!
Bár a kormány büszkén hivatkozik a közmunkaprogrammal teremtett munkahelyekre, a jövőben kizárná a közfoglalkoztatásból azokat, akiknek rendezetlen a kertjük, vagy harminc órát hiányzik a gyerekük az iskolából  igazolatlanul. Az [origo] által megkérdezett iskolaigazgatók és településvezetők többségükben nem tartják jó ötletnek, hogy a gyerekeket is belekeverik a dologba. 
Vágólapra másolva!

Dupla büntetés a szülőknek, és nem is túl hatékony - így summázta az egyik Borsod megyei jegyző Pintér Sándor belügyminiszter törvénymódosító javaslatát, amely három hónapra kizárná a közmunkából a lógós diákok szüleit és azokat, akik nem ügyelnek lakókörnyezetük tisztaságára.

A parlament honlapján olvasható indítvány szerint ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki ellen szabálysértési eljárás van folyamatban tanköteles gyermekének mulasztása miatt, illetve azt, akit ezért három hónapon belül jogerősen elmarasztaltak. Ilyen eljárás akkor indul a szülő ellen, ha a gyereke 30 órát igazolatlanul mulaszt az iskolában. A belügyminiszter nem engedné közmunkára azokat sem, akik nem teljesítik a lakókörnyezetük - kertjük, udvaruk - tisztán tartására vonatkozó, önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségüket. A kizárásról a munkaügyi kirendeltség dönthetne a szabálysértési hatóság jelzése, illetve a települési jegyző igazolása alapján.

Nem bűvészet összehozni

A hatályos jogszabályok szerint a tanintézmény igazgatójának a 30 órát elérő igazolatlan mulasztást jelentenie kell az általános szabálysértési hatóságnak, ha pedig összegyűlik 50 igazolatlan óra, felfüggeszthetik az iskoláztatási támogatást. A minisztérium adatai azt mutatják, hogy a 2010-2011-es tanévben a legtöbb igazolatlan iskolai hiányzást Borsod megyéből jelezték: 1325 tanuló hiányzásai miatt függesztették fel a támogatás utalását.

"Az igazolatlan hiányzás rengeteg tanulónál előfordul, főleg a szakiskolák diákjainál" - mondta az egyik ózdi középiskola igazgatója, aki szerint harminc igazolatlan órát nem nagy művészet összehozni. "Ha van egy nap hat-hét órájuk a gyerekeknek, hiányzik négy-öt napot, és már össze is jött" - mondta.

Borsodban sok gyerek szülei állástalanok, ezért az igazgató szerint egy jelentős kört érinthet a közmunka feltételeinek szigorítása. Másrészt az iskolavezető nem bánja, ha tovább szigorítják a lógásra is vonatkozó szabályokat, mert úgy érzékeli, hogy a szabálysértési eljárásnak nincs visszatartó ereje. "Megint más kérdés, hogy egy 16-17 éves gyerekre mennyire tudnak otthon hatni a szülők, megérti-e, hogy milyen kárt okozhat a családnak azzal, ha miatta nem kapnak a szülei munkát" - töprengett az igazgató.

Fotó: Mudra László [origo]
Gyerekek a felsőzsolcai iskola udvarán

Az egyik miskolci középiskolában van olyan gyerek, aki szeptemberben beiratkozott, de azóta nem hallottak róla. Az iskola igazgatója azt mondta, náluk öt-hat gyereknél jöhet össze a 30 órás igazolatlan hiányzás, de van olyan is, aki egy hét alatt összegyűjt ennyit. Szerinte a gyerekek fel sem mérik, hogy milyen károkat okoznak otthon a lógásukkal. "A szabálysértési eljárások nem csupán a szociális juttatások elvételét vonhatják maguk után, volt olyan anyuka, akinek 20 ezer forintos büntetést kellett fizetnie a gyerek miatt" - mondta.

Tiszta vécé, rendes ház

A belügyminiszter nem csak a lógás miatt tiltana el a közmunkától: akinek nincs rendben tartva a háza és annak környéke, szintén nem dolgozhatna. Egy neve elhallgatását kérő borsodi jegyző nem tartja jó eszköznek a három hónapos eltiltást, szerinte a segélyek megvonásának nagyobb a visszatartó ereje, mint ha valakit nem engednek dolgozni.

Korábban több önkormányzat is élt annak lehetőségével, hogy a bérpótló juttatásokat a lakókörnyezet tisztaságához kötötték (ennek jogi alapjait egy 1993-as törvény szabályozza), Ózdnak és Sátoraljaújhelynek is van ilyen rendelete. Az ózdi rendelet az aktív korúak ellátásának egyik feltételéül szabja a rendezett lakókörnyezet. A rendelet szerint rendezett az a lakókörnyezet, ahol az ingatlanhoz tartozó udvar, kert, előkert tiszta, rendeltetésszerűen használják, télen eltakarítják a havat és megszüntetik a síkosságot. Lennie kell a szemétszállító által elfogadott hulladéktároló edénynek, a lakás vizes helyiségét, illemhelyét rendeltetésszerűen kell használni, és tisztán kell tartani. Ehhez hasonló feltételeket szab Sátoraljaújhely is. A borsodi város önkormányzata rendeletében azt írja, hogy a lakást folyamatosan tisztán kell tartani és takarítani, a vizes helyiséget és az illemhelyet rendszeresen kell takarítani és fertőtleníteni, a kertet és az udvart rágcsáló- és kártevőmentessé kell tenni, és be kell tartani az állattartásra vonatkozó helyi szabályokat.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Tóth László és családja portája a Heves megyei Tarnabodon

Tartson rendet, ha már otthon van

"Ahol a környezettanulmányozáskor észleljük, hogy szemetes az előkert és a lakókörnyezet, ott intézkedünk" - mondta Sátoraljaújhely jegyzője. Ilyenkor értesítik az önkormányzat szociális osztályát, majd a lakónak 15 napja van rá, hogy rendet rakjon. Ha ez nem történik meg, akkor egy évre elbúcsúzhat a foglalkoztatást helyettesítő támogatástól, vagyis a segélytől. Fedorné dr. Fráter Zsófia szerint, ha valaki állami és önkormányzati pénzből otthon van egész nap, minimálisan elvárható, hogy elfogadható rend és tisztaság legyen körülötte. "Az, hogy a szemetet nem a kukába teszik, hanem a ház előtt halmozzák fel, hogy rendezetlen az előkert, tele van apró szeméttel és gazos, ez nem szemétdíjfizetés, hanem igényesség kérdése, amihez pénz sem kell" - állítja a jegyző.

A mellékhelyiségbe ugyan nem mindig mennek be az önkormányzat munkatársai, de ha a lakó körbevezeti őket a házban vagy lakásban, akkor azt is megnézik. "Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy benézünk a szekrényekbe. Ha valaki rendben tartja a maga háztartását, főleg, ha nő az illető, akkor egy lakásba belépve egyből meg tudja állapítani, hogy ott is rend van-e, anélkül hogy alaposabban körülnézne. Ujjnyi por, foltos padló - ezeket mind elsőre észreveszi a gyakorlott szem."

Sátoraljaújhelyen ma már csak elvétve vannak ilyen problémák, a többség rendben tartja a portáját. Ennek ellenére Fedornénak nincsenek illúziói, szerinte mindig lesznek olyanok, akik nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni. "A többség azonban pontosan tudja: most, hogy vége a télnek, rendet kell rakni a portán." A több mint 16 ezer fős városban van közmunka bőven, március elejétől 39 ember önkormányzati lakások felújításán dolgozik majd, 19-en állattartási programban vesznek részt, 12-en növénytermesztés keretében egy melegházban virágmagot vetnek és dugványoznak, április közepétől pedig több mint ötven embernek ad majd munkát a kátyúzás és a földutak karbantartása.

Rendelet nincs, probléma van

A sátoraljaújhelyi jegyző szerint az, aki a házával nem törődik, nagy eséllyel a gyerekének sem néz utána. Ráadásul úgy látja, az iskolák állami kézbe kerülésével még romlott is a helyzet, mert így az igazolatlan hiányzások miatti ügyek a járási gyámhivataloknál landolnak. "Amíg az önkormányzathoz tartoztak az igazolatlan hiányzások miatti szabálysértési ügyek, sokkal hatékonyabb volt az együttműködés az érintett családokkal" - mondta Fedorné, aki szerint a polgármesteri hivatal sokkal közelebb áll a családokhoz, mint a járás.

A borsodi Edelényben egy gyerekre átlagosan 0,6 óra igazolatlan hiányzás jut, de van olyan gyerek, aki már 52 óra igazolatlannál tart ebben a tanévben. A település polgármestere érti, hogy mit szeretne elérni a törvénymódosítással a belügyminiszter, "csak nem biztos, hogy ez a helyes út".

A településen az idén 150 embernek tudnak munkát biztosítani a Start közmunkaprogramban, ezen túl az önkormányzati intézményekbe is fel tudnak venni nagyjából 20 embert, viszont csak négy hónapra, napi hat órában. Molnár Oszkár szerint náluk is vannak olyan közmunkások, akiket a trehányságuk miatt érinthet majd a szigorítás.

Igazi sikersztori

A kormány szinte minden fórumon a közfoglalkoztatás sikerét emeli ki. A kormány honlapján olvasható közlemény szerint a közfoglalkoztatásnak köszönhetően tavaly több mint 280 ezren kaptak munkát, "érezhették újra a rendszeres munka és a siker ízét". A kormány tagjai - legutóbb hétfőn a miniszterelnök - gyakran hangoztatják, hogy további munkahelyekkel bővítenék a programot. Ennek ellenére a közelmúltban több olyan intézkedés született, amely szűkíti a közfoglalkoztatásban részt vevők körét. Ilyen Pintér most benyújtott javaslata, de az a februári kormányhatározat is, amely szerint kizárnák a közfoglalkoztatásból azokat, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követnek el. Megkerestük a Belügyminisztériumot, hogy a szigorítások okáról érdeklődjünk, de kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.