256 menedékkérő tért vissza Kanadából

Vágólapra másolva!
Az év első két hónapjában több mint kétszáz menedékkérő tért vissza Magyarországra a kanadai kormány által indított reintegrációs program segítségével - írta a Magyar Nemzet. Főleg Miskolcra és a fővárosba jönnek vissza a menedékkérők.
Vágólapra másolva!

Elsősorban Miskolcra és környékére, valamint Budapestre érkeznek vissza a menedékkérők, rendszerint többévnyi külföldi tartózkodás után - mondta a Magyar Nemzetnek Lehel Balázs, a Nemzetközi Migrációs Szervezet budapesti irodájának programkoordinátora. Január óta újabb 256 menedékkérő tért vissza Magyarországra.

A kanadai kormány által tavaly indított program célja, hogy segítsen a hazai visszailleszkedésben azoknak, akik korábban menedékjogot kértek, de visszavonták a kérelmüket. Tavaly augusztustól az év végéig az ingyenes hazautaztatásért, tanácsadásért és anyagi támogatásért cserébe 340 tértek vissza Magyarországra.

Mint arról beszámoltunk, az idén szigorították Kanada bevándorlási rendszerét, és azóta 98 százalékkal visszaesett a kérelmezők száma. (Részletes riportsorozatunkat a Kanadába érkező magyar romákról itt olvashatja.)