Lázár János harminc gyakornokot keres

Vágólapra másolva!
Még egyetemista közgazdászokat és bölcsészeket keres a Miniszterelnökség hat hónapos gyakornoki posztra. A jelentkezőknek a munka függvényében nemzetbiztonsági ellenőrzésen is át kell esniük.
Vágólapra másolva!

Lázár János államtitkár pályázatot hirdetett az általa vezetett Miniszterelnökségen gyakornoki pozíciók betöltésére. A kormányzati portálon pénteken megjelent felhívás szerint a Miniszterelnökség legfeljebb 30 gyakornokot foglalkoztatna, legfeljebb 6 hónapra szóló, szükség esetén meghosszabbítható szerződés alapján.

A 30. életévüket még be nem töltötteknek szóló pályázatnál feltétel a magyar állampolgárság és a büntetlen előélet mellett az, hogy a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll és várhatóan 1 éven belül közgazdász vagy bölcsész - különösen politológus, történész - szakképzettséget vagy az adott tudományterületen doktori fokozatot szerez.

Felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy ha a szakmai gyakorlat teljesítéséhez minősített adat megismerése szükséges, a pályázó nemzetbiztonsági ellenőrzése kötelező.