Tizenhét éves fiú verekedett a Hajógyárin

Vágólapra másolva!
Életveszélyesen megvert egy másik fiatalt a Hajógyári-szigetre vezető hídon szombaton egy tizenhét éves fiú. A rendőrség keresni kezdte őt és a társait, de végül maguk jelentkeztek a rendőrségen.
Vágólapra másolva!

Egy 17 éves fiatalt gyanúsítanak a budapesti Hajógyári-szigetnél vasárnap hajnalban történt életveszélyes bántalmazással - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján. A rendőrség egy 17 éves budapesti lakos ellen - szabadlábon hagyása mellett - folytat eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - olvasható a Police.hu oldalon.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított vasárnap hajnalban a III. kerületi Hajógyári-sziget H hídjának budai oldalán - szóváltást követően - bántalmazott egy 19 éves fiatalembert, akit ennek következtében életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrség több fiatalt keresett, képeket is közzétettek róluk, végül a fiatalok maguk jelentkeztek a rendőrségen. A rendőrök megállapították, hogy a társaság egyik tagja követte el a bűncselekményt. A gyanúsított nem tett vallomást - írta a BRFK.