Öt évet kapott a kiskunhalasi pszichiátria ápolója

Vágólapra másolva!
A vád szerint a férfi legalább háromszor követett el szemérem elleni erőszakot az osztályon ápolt egyik beteg ellen. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Nem jogerősen öt év fegyházbüntetésre ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság a település pszichiátriai intézetének egykori ápolóját szerdán meghozott elsőfokú ítéletében. A bíróság gondozás alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt ítélte el az elsőrendű vádlottat. A per másodrendű vádlottja nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott testi sértés bűntette miatt, míg a harmadrendű vádlottat felmentette a bíróság a zsarolás vádja alól.

Az ügyészség 2010-ben tett feljelentés alapján, a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat. Nagyné Tajti Ilona tanácsvezető bíró az ítéletek indoklásakor elmondta: bizonyítást nyert, hogy az elsőrendű vádlott legalább három alkalommal elkövette az egyik sértettel szemben a szemérem elleni erőszak bűntettét. A bíróság hitelesnek fogadta el a sértett nyomozási bíró előtt tett vallomását.

A bíróság szerint a másodrendű vádlott is elkövette a terhére rótt bűncselekményt - megütött egy ápoltat -, de ezt nem különös kegyetlenséggel tette, ezért a nyolc hónap börtönbüntetés, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette, megfelelő büntetés számára. A harmadrendű vádlottat - akivel szemben az volt a vád, hogy élelmiszert és egyéb apróságokat zsarolt ki a pszichiátriai otthon lakóitól - felmentette a bíróság. Az ítélet szerint a vádlott kapott édességet, élelmiszert és apróbb ajándékokat az otthon lakóitól, de bizonyítható volt, hogy ő is vitt be élelmiszert az intézetbe, amit többször szétosztott.

A per másodfokon a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.