Balog nem tudta, kinek adja a Táncsics-díjat

Vágólapra másolva!
"Csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt" - írta közleményében Balog Zoltán miniszter, aki csütörtökön Szaniszló Ferencnek is odaítélte az újságíróknak járó Táncsics Mihály-díjat. Azt állította, úgy írta alá a díj adományozását, hogy nem volt tisztában Szaniszló szélsőséges gondolataival.
Vágólapra másolva!

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere megbánta, hogy Szaniszló Ferenc újságírónak Táncsics Mihály-díjat adományozott.

"A döntést úgy hoztam meg, hogy nem volt tudomásom a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett, az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól. Ezek mind személyes hitvallásommal, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek" - írta csütörtök esti közleményében a miniszter.

Szaniszló Ferenc, az Echo Televízió munkatársa is a díjazottak között volt idén. A szerkesztő volt, hogy arról beszélt, a magyarok, sumérok, avarok, etruszkok, szkíták mind ugyanazon nép valójában. Egy másik műsorban "a globalizmus és a neoliberalizmus ütőkártyájának" nevezte a magyar cigányságot.

"Ezen nézetek ismeretében nem fogadtam volna el az elém terjesztett javaslatot. Mivel a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt" - közölte Balog Zoltán. "Ez az eset még inkább tudatosítja bennem azt a felelősséget, melyet a több száz jelölt közötti választás jelent úgy, hogy nincs lehetőségem mindegyikük teljes életútjának megismerésére" - áll a miniszter nyilatkozatában.

Március 15-e alkalmából osztják ki a legjobb újságíróknak járó Táncsics Mihály-díjat, amelyet eddig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének javaslatára a miniszter ítélt oda. A MÚOSZ honlapja szerint viszont az idén a szervezetnek már nem volt beleszólása a díj odaítélésébe.