M1/M7-balesetek: saját biztosítóhoz is lehet menni

Vágólapra másolva!
A csütörtöki, M1-es és M7-es autópályákon történt tömegbalesetek károsultjai a saját felelősségbiztosítójuknál is kérhetik a kárfelvételt.
Vágólapra másolva!

A hosszú hétvége előtti utolsó munkanapon, azaz március 14-én az M1-es és M7-es autópályákon bekövetkezett tömegbalesetek elszenvedőinek lehetőségük van arra, hogy kárukat ne a károkozó felelősségbiztosítójánál, hanem - az általános gyakorlattól eltérően - a saját felelősségbiztosítójuknál jelentsék be.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közölte, hogy a biztosítótársaságok vezetői a hétvégén döntöttek erről, a mielőbbi kárrendezés érdekében.

A Mabisz kiemeli, hogy a múlt csütörtöki tömegbaleseteknél a körülmények nagy valószínűséggel nem tették lehetővé az ilyenkor szokásos eljárást, vagyis azt, hogy az érintettek kitöltsék a baleseti bejelentőlapot, majd a károsult ezt követően a károkozó felelősségbiztosítójához forduljon.

A károk felmérését az a biztosító végzi el, amelyhez a káresetet bejelentették. A casco biztosítással rendelkezők számára viszont a kárfelmérést a casco-biztosítójuk végzi.

A felelősségi jogalap megállapítása a szokásosnál jóval bonyolultabb lesz. A szövetség ezért azt is közölte, hogy operatív csoportot állít fel a tömegbalesetek felelőseinek azonosítására. E csoport szakemberei megkísérlik rekonstruálni a baleseteket, és döntenek a felelősség jogalapjáról.