Széklábakkal püfölték egymást Sajókazán

Vágólapra másolva!
Két társaság verekedett össze Sajókazán egy korábbi nézeteltérés miatt. A rendőrök két embert őrizetbe vettek, de összesen kilenc verekedő ellen indítottak eljárást.
Vágólapra másolva!

Karókkal, széklábakkal esett egymásnak két társaság egy korábbi nézeteltérés miatt vasárnap Sajókazán. A kiérkező rendőrök két embert - egy 18 és egy 50 éves sajókazai férfit - őrizetbe vettek, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Összesen öt nő és négy férfi ellen indult eljárás csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.