Elkezdődött a rabszolgatartók pere

Vágólapra másolva!
Zárt ajtók mögött tárgyalják a Veszprémi Járásbíróságon azoknak a berhidai vádlottaknak az ügyét, akik rabszolgaként dolgoztattak embereket.
Vágólapra másolva!

A vádlottak terhére rótt bűncselekmények között a kerítés mellett egyebek mellett személyi szabadság megsértésének bűntette, kitartottság, sikkasztás, csalás, rablás, zsarolás bűntette is szerepel. A vádirat szerint a bűncselekmények túlnyomó többségét négy vádlott követte el, közülük három rokoni kapcsolatban is áll egymással.

A vádlottak a bűncselekményeket 2004 és 2010 között jellemzően családjuktól elszakadt fiatalok, szegény sorsú, hátrányos szociális helyzetű vagy rossz egészségi állapotú emberek sérelmére követték el, de két vádlottnál a családtagjaik, így a házastársuk sérelmére elkövetett bűncselekmények is a vád tárgyát képezik.

Két vádlott esetében a bűncselekmények elkövetésének körülményeit jellemezte, hogy hajléktalan, könnyen befolyásolható embereket fogadtak be, majd agresszíven kezelték, fenyegették, megalázták, esetenként bántalmazták is őket, étkezésüket csak a létfenntartáshoz szükséges minimális mértékben biztosították, de előfordult, hogy az ételt büntetésből két-három napra meg is vonták tőlük - áll a vádiratban.

A kiszolgáltatott sértetteket a vádlottak a ház körül, az általuk működtetett szórakozóhelyeken, illetve kft.-jükben ingyenesen dolgoztatták, de lányok futtatásával is foglalkoztak, prostitúcióra kényszerítve őket. Előfordult továbbá, hogy a sértettekkel köttettek közüzemi szerződéseket, vetettek fel hitelt.