Hazajöttem, de az asszony már mással volt

Hat éven át építkeztek és próbálták a középkori viszonyok közül kirángatni az afgánokat azok a magyar katonák, akik csütörtökön vonultak ki végleg az országból. Az eleinte nyugodtan induló küldetés egyre keményebb és veszélyesebb lett. A magyar katonáknak ellenséges terepen kellett szinte a semmiből újjáépíteniük egy országot. Erre valakinek a családja ment rá, másoknak az idegei adták meg magukat. Afganisztánban szolgáló katonákat kérdeztünk arról, hogy megérte-e.

"Mi akkor voltunk kint, amikor nagyon sok támadás érte a magyarokat Baglánban" - mondja Szücs Csaba egykori zászlós, aki a tartományi újjáépítési csoport (PRT) 8. váltásában volt 2010-ben Afganisztánban. Az azóta már leszerelt férfi szerint a megszaporodott támadások, a lázadók egyre jobb fegyverei és a kiküldött katonák rossz felszereltsége miatt érezhető volt, hogy előbb-utóbb valami tragédia lesz.

A volt katona a szerelőműhelyben dolgozott, amikor megjött a hír, hogy egy gránátvetővel rálőttek az egyik konvojra, és az egyik autót találat érte. A helyszínen meghalt egy katonanő, a társa pedig később a kórházban vesztette életét. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül otthagyta a honvédséget, "ugyanis nagyon nehéz feldolgozni egy ilyen esetet". A lázadók is tisztában voltak azzal, hogy a magyar katonák felszereltsége nem a legjobb, ezért is szaporodhattak meg a támadások ebben az időszakban - mondja a volt zászlós, aki szerint a rajtaütések nagyobb részéről sütött, hogy előre kitervelték, megtervezték azokat.

Magyar katonák 2006 óta szolgáltak Afganisztánban, egy úgynevezett tartományi újjáépítési csoportban (PRT). A körülbelül 2500 magyar katona feladata az volt az elmúlt hat és fél évben, hogy különböző fejlesztéseket hajtsanak végre: utakat, iskolákat kellett építeniük, segíteniük kellett a hétköznapi élet beindítását a háború által teljesen letarolt vidékeken. A csoport utolsó váltásának katonái csütörtökön tértek haza Ferihegyre, amivel az afganisztáni magyar jelenlét leglátványosabb része lezárult. Az afganisztáni újjáépítésben részt vevő katonákat kérdeztünk arról, szerintük megérte-e beszállni a misszióba Magyarországnak és nekik személy szerint.

Camp Pannonia, a magyarok tábora Puli-Humriban (kattintson a képre még több fotóért)

Baglánban, az ország északi régiójában, 2006-ban, a misszió elején, egyáltalán nem voltak jellemzőek a brutális támadások, akkoriban a magyar katonák olyan terepjárókat használtak, amelyek nem voltak teljesen páncélozva. Két évre rá már annyira leromlott a biztonsági helyzet, hogy csak sokkal komolyabb előkészület mellett tudták a feladatukat elvégezni. Ekkortól már valódi háborús körülmények között kellett dolgoznia a PRT-nek - mondta Szabó László dandártábornok, aki 2007-ben és 2009-ben vezette az egységet.

Mi az a PRT?

A tartományi újjáépítési csoportokat (provincial reconstruction team - PRT) eredetileg az amerikaiak hozták létre 2002-ben, amikor az afganisztáni tálib rendszer megbuktatása után megfelelő módszert kellett találniuk a vidéki, gyakran szinte megközelíthetetlen körzetek biztonságának garantálására. Azután ahogy az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő, az eleinte csak Kabul környékén állomásozó - s az amerikaiaktól teljesen külön működő -, NATO vezette ISAF elkezdte mandátumát kiterjeszteni az ország vidéki részeire, átvette ezt a módszert. Részben azért, mert sokkal kisebb haderő szükséges hozzá, mint amit az ország "hagyományos" katonai megszállása igényelne, de főleg azért, mert működőképesnek bizonyult. A PRT-k megjelenését ugyanis a lakosság szinte mindenütt örömmel fogadta, és jó kapcsolatot tudtak kialakítani a helyi hadurakkal is, miközben valóban előmozdították a biztonság megszilárdulását, és a központi hatalom befolyásának növekedését.

A második váltásban csak egy incidens volt, egy katona alkarja sérült meg egy repesz miatt, míg később már olyan is előfordult, hogy egy öngyilkos merénylő frontálisan nekihajtott egy katonai autónak és felrobbantotta magát. A jármű ugyan totálkáros lett, de a katonákat megóvta a páncélzata, így folytatni tudták a munkát. Egyszer pedig egy RPG-vel lőttek rá a magyar járőrökre, a gránát a magyarok által használt Hummer egyik első ablakát találta el, de nem tudta átütni, így csak az üvegszilánkok sebesítették meg a bent ülőket. Bár a magyar PRT tagjai elsősorban a tartományi fejlesztésekért feleltek, tehát nem harcoló alakulat volt, mégis elvesztettek hét embert a küldetés alatt. Két tűzszerész 2008-ban halt meg munka közben, 2010-ben egy magyar katonanő és egy férfi társa halt meg egy támadásban, 2011-ben balesetben veszett oda két magyar katona, egy orvos százados pedig szívrohamot kapott.

A lázadók és a hosszú távollét mellett a magyar katonáknak néha a helyi lakosokkal is meg kellett küzdeniük: a Korán-égetések miatt 2012 elején több ezer feldühödött tüntető vonult a Baglán tartomány központjában, Puli-Humriban lévő magyar tábor elé, és azt követelték, hogy hagyják el az országot. "Sikerült kezelni a helyzetet, de két tüntető meghalt, amikor a helyi katonák figyelmeztető lövései gellert kaptak. A siker ebben az esetben az volt, hogy megvédték a tábort, és a halálesetekért nem a magyarokat okolták" - mondta Ruszin Romulusz ezredes, a 11. váltás parancsnoka, aki szerint egyébként jóban voltak a helyi lakosokkal, mert azok megértették, hogy a magyarok ténykedése a hasznukra válik.

Reményt adni a jó embereknek

Az egyre nehezedő körülmények ellenére a PRT végezte tovább a dolgát, és rengeteg fejlesztést hajtottak végre Baglán tartományban, ahol bázisuk is volt. A munkának Szücs szerint kell, hogy legyen látszata, és reméli, hogy néhány év múlva a helyiek is megérzik a hatásukat. A férfi nem sokkal azután, hogy hazatért, végleg leszerelt, de az akkori bajtársaival a mai napig összejárnak sztorizgatni.

A PRT-k egyik legfontosabb célcsoportja a fiatalok voltak, hiszen a NATO hozzáállása az volt, hogy az oktatással lehet hosszú távon a legtöbbet elérni, pláne egy olyan országban, ahol a többség analfabéta. Cél volt az is, hogy a "jó embereknek" megmutassuk, van miért dolgozni, Afganisztán képes egy jobb hellyé válni, mint amire a tálibok kárhoztatták - mondja a két váltást is vezető Szabó. A magyarok három fő területre összpontosítottak: az oktatásra, az infrastruktúrára és az egészségügyre, a misszió évente körülbelül 8-9 milliárd forintba került. Építettek például egy 30 kilométer hosszú vízszállító csatornát, egészségügyi központot, klinikát, törpe-vízierőművet, és különböző mezőgazdasági projekteket is végigvittek.

Magyar adományokat visznek a helyiek az egyik árvaháznak Puli-Humriban (kattintson a képre még több fotóért)

Nem minden egykor Afganisztánban szolgált magyar ilyen lelkes. "Érezni lehetett, hogy teljesen értelmetlen, amit csinálunk, hiszen több iskolát, rendelőt és más épületet húztunk fel, de ezek többsége már most is üresen kong" - mondja egy leszerelt szakaszvezető, aki háromszor járt Afganisztánban, és a PRT-ben is szolgált. Szerinte "ez nem is csoda egy olyan országban, ahol nincs vagy csak nagyon kezdetleges az infrastruktúra, de az is problémát jelent, hogy abban a régióban, ahol a magyarok is dolgoztak, a lakosság nagyobb része mezőgazdasági munkákból él, ezért idényben a gyerekeket nem engedik iskolába, mert a földeken kell dolgozniuk".

Erőszakkal bevezetni a demokráciát

Előfordult, hogy a németek által épített iskolába nem sikerült tanárt alkalmazni, mert a bérre a helyieknek nem volt pénzük. De a segélyek - élelmiszer, gyógyszer, ruhanemű - osztása sem volt jól megszervezve, ezért egyszer veszélyes területen kellett 200 kilométert megtenniük, hogy nyolc doboznyi kötszerhez jussanak. A volt katona szerint a PRT munkájának nem igazán volt pozitív hozadéka: a fejlesztéseket az afgánok nem viszik tovább, nem gondozzák, magukra hagyják azokat, a támogatásként kapott pénz szétfolyik a korrupt tartományi vezetés és a helyi kiskirályok között, a megvalósuló projektek pedig nem eléggé átgondoltak. "Például egyszer építettünk egy gyaloghidat egy falu közelében, amit aztán évekig mutogattak, mint az egyik megvalósult beruházást. A híd azonban egy, a lázadókkal szimpatizáló falu közelében épült, így végül is a tálibokat támogatták vele" - mondja.

A bizonytalanság a helyieken is érezhető volt, főleg, ahogy közeledett a kivonulás időpontja: "a tolmácsok, a magyar tábor alkalmazottai egyre feszültebbek voltak, mert tudták jól, hogy mi történik, amikor kivonulunk" - mondja a volt katona, aki szerint Afganisztánba nem lett volna szabad bemenni, ugyanis az ország még a közép-ázsiai mércével mérve is nagyon speciális helyzetben van például azért, mert a népesség nagyon kevert, ráadásul a törzsi rendszer ezt tovább bonyolítja. Egy nyugati szemében középkori a helyzet: a helyi vezetők hűbéri rendszerben, valódi kiskirályként kormányozzák saját területeiket, az ott élő emberek pedig, mint a jobbágyok, úgy dolgoznak nekik. "Minden átmenet nélkül, erőszakkal bevezetni a nyugati demokráciát ebben az országban, egyszerűen nevetséges, és nem működhet" - mondja a katona.

Azért jelentkeztem, hogy legyen valamink

A volt szakaszvezető szerint a misszióban az egyetlen jó a fizetés volt, amivel rendezni tudta a hiteleit. Az ő rendfokozatával rendelkező katonák Magyarországon nagyon kevés fizetést kapnak, így az afganisztáni misszió sokuk számára az egyetlen lehetőség volt, hogy autóhoz, lakáshoz jussanak, vagy egyszerűen csak fenn tudják tartani magukat. Ennek viszont az a hátulütője, hogy nagyon sok katonának rámegy a családja a missziózásra. "Nekem ráment a házasságom Afganisztánra, pedig azért jelentkeztem, hogy legyen valamink, de mire hazajöttem, az asszony már mással volt" - meséli.

Ráadásul az új szabályok értelmében már nem lehet hazajönni szabadságra például az afganisztáni misszióból, így a katonák a fél évet egyben húzzák le. Szerinte a katonák nagyobb része a pénz miatt csinálja a missziós munkát, pedig messze a magyarok keresnek az egyik legrosszabbul a NATO-ban. A volt szakaszvezető szerint a magyar katonák annyira keveset kerestek, hogy "még a legszegényebb nemzetek katonái is többet kaptak".