Pintér: Mindenki elégedett volt a mentéssel

Vágólapra másolva!
Pintér Sándor felmérést készíttetett arról, hogyan ítélik meg az állampolgárok a március 15-i havazás közbeni mentést. Állítólag a legrosszabb eredmény is közepes volt.
Vágólapra másolva!

Azok, akik a saját bőrükön érezték, tapasztalták a márciusi rendkívüli hóhelyzet nehézségeit, jónak vagy kiválónak ítélték meg a mentésben részt vevők tevékenységét - mondta Pintér Sándor az Országgyűlési honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.

A belügyminiszter a márciusi rendkívüli időjárási helyzet kezeléséről szóló belügyminisztériumi jelentést tárgyaló bizottsági ülésen elmondta, hogy külön felmérést végeztetett arról, az állampolgárok hogyan ítélték meg a mentési munkálatokat. Az állampolgárok ítélete szerint a legrosszabb eredmény is közepes lett - mondta.

Pintér elismételte, amit korábban már többször is elmondott: a számos európai országot sújtó rendkívüli időjárás miatt Magyarországon volt a legrosszabb a helyzet, ehhez képest rendkívül gyorsan és hatékonyan sikerült kiszabadítani az elzárt településeket, járhatóvá tenni az útvonalakat és helyreállítani az áramszolgáltatást.

A bizottság ülésén tárgyalt jelentésben - amelyről ebben a cikkünkben írtunk bővebben - az szerepel, hogy senki nem hibáztatható azért, hogy több ezer ember a hó fogságába került az utakon a március 15-i hosszú hétvégén. A dokumentum szerint mindenki magára vessen, akit bekerített a hó.