Bíróságon támadják meg a felvonulást tiltó határozatot a motorosok

Vágólapra másolva!
A bíróságon támadják meg az április 21-re bejelentett "Adj gázt!" elnevezésű vonulásukat betiltó rendőrségi határozatot a Nemzeti Érzelmű Motorosok. Az esemény szervezőinek egyike lemondott a Jobbik XI. kerületi elnöki tisztségéről, mert nem akarja, hogy személyén keresztül támadják a pártot.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Érzelmű Motorosok bíróságon támadják meg az Élet menete napjára tervezett "Adj gázt!" elnevezésű motoros felvonulást megtiltó határozatot - tájékoztatta a szervezet nevében Jeszenszky Sándor szerdán késő este az MTI-t.

A szervezet vezetője a közleményben azt írta: az elmúlt napokban "botránykővé vált rendezvényt" az elmúlt évben azonos címmel, és szintén az Élet menete rendezvénnyel egy napon tartották meg anélkül, hogy bárkiben félelmet vagy felháborodást keltettek volna.

Jeszenszky Sándor úgy véli, "a jogállamiság került veszélybe", ezért az április 21-re bejelentett motoros vonulás bejelentőjeként a rendőrségi tiltó határozatot a bíróságon támadja meg.

Közölte azt is, hogy szerdán lemondott a Jobbik Budapest XI. kerületi elnöki tisztségéről. Kiemelte továbbá, hogy a civil szervezet rendezvénye független a Jobbik tevékenységétől, és nem akarja, hogy személyén keresztül támadják a pártot.

Orbán Viktor kormányfő hétfőn arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete április 21-re meghirdetett napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát.

A Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének megmozdulását elítélte többek között a Fidesz-frakció, az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Szabad Emberek Magyarországért és az Élet Menete Alapítvány.

A Hvg.hu kedden - a motoros egyesület vezetőjének közlése alapján - azt írta, hogy hétfőn rendőr kézbesítette a tiltásról szóló határozatot, amely még aznap este felkerült a szervezet honlapjára.

Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete kedden este megerősítette, hogy megtiltották a felvonulást.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) viszont szerdán azt írta: a rendőrségnek, ha egyszer már tudomásul vette, nincs törvényes lehetősége utólag betiltani a motoros felvonulást.