Fotelforradalmárok gyengítik a Jobbikot

Jobbik Magyarországért Mozgalom, mérsékelt választási esélyek, Vona Gábor évindító beszéde a Sportmax-ban
Vágólapra másolva!
Szavazókat nem hoznak az öncélú utcai tüntetések, de az aktív tagság nyomása miatt a Jobbik nem állhat le a sokszor szélsőséges megnyilvánulásokkal kísért akciókkal. A Jobbik elkezdett készülni a 2014-es választásra, már a második hellyel is elégedettek lennének, és úgy számolnak, a kisebb parlament miatt töredékére zsugorodik a frakciójuk. A Fidesz úgy csinál, mintha nem értené őket, de közvetlen együttműködésre ők sem látnak esélyt.
Vágólapra másolva!

Látványos különbség rajzolódik ki a jobbikos politikusok hozzáállásában a 2010-es választás előtti időszakhoz képest. A 2009-es európai parlamenti választás sikere után a Jobbik vezetői rendre azt hangoztatták, hogy a Jobbik a parlamenti választás esélyese, Vona Gábor is több beszédében mondta, hogy meg fogják nyerni a választást.

Bár a jobbikos képviselőkkel beszélgetve az derül ki, hogy van, aki most is elképzelhetőnek tartja a győzelmet, a döntő többség szerint már az is szép eredmény lenne, ha a Fidesz mögött befutnának a második helyen. Néhány egyéni győzelemre látnak esélyt az északkeleti megyékben, de mivel Borsodban meggyengültek az alapszervezetek a tavalyi belharcok miatt, inkább Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és két hevesi körzetben reménykednek győzelemben.

Sok képviselő kiesik

Az óvatosabb megközelítés egyik oka, hogy a párt által rendszeresen megkérdőjelezett hitelességű közvélemény-kutatásokhoz hasonló támogatottságot mért a Jobbik-közeli Iránytű Intézet (tulajdonosa az a Forrai Richárd, akié a Barikád kiadója is). Az Iránytű tavaly májusi felmérése szerint a biztos szavazók 23 százaléka, decemberben pedig a 21 százaléka támogatta a Jobbikot.

Mivel a parlamenti képviselők száma 2014-től közel a felére csökken, és az új választási rendszer jobban kedvez a győztesnek, több forrásunk szerint a jelenlegi 43 fős frakció 10-15 fősre csökkenhet egy 20 százalék körüli eredménnyel. "A frakción belül szinte mindenki tisztában van azzal, hogy jóval kevesebben fognak bekerülni. Mindenki beszél róla, és próbál alkalmazkodni az új helyzethez. Van, aki önkormányzati képviselőségre készül, van, aki polgármesterségre" - mondta az egyik forrásunk. Szerinte jelenleg nincs feszültség a frakción belül a versenyhelyzet miatt, de több olyan képviselőről is tud, aki riválisait kompromittáló dokumentumokat gyűjt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Vona Gábor mond beszédet

A hivatalos álláspont szerint az országos lista felállításával az utolsó pillanatig, jövő márciusig kivárnak, de a jobbikos képviselők nagy része már most tisztában lehet azzal, hogy jövőre aligha lesz képviselő. A mandátumok várható többségét a nyolcfős elnökség fogja elvinni, több forrásunk szerint Hegedűs Lórántné kaphat biztos helyet a listán, a befutó helyekre Mirkóczki Ádám, Gyöngyösi Márton, Farkas Gergely, Pörzse Sándor vagy Z. Kárpát Dániel a legesélyesebb.

Úgy csinál a Fidesz, mintha nem értené

Bár a Jobbik azt kommunikálja, hogy szóba sem jöhet semmilyen együttműködés a Fidesszel 2014-től, több képviselő is ennél árnyaltabban írta le a helyzetet. "A mostani ciklus elején még próbáltunk velük beszélgetni, de úgy csináltak, mintha nem értenék. Ha a Fidesz ránk szorulna, el tudnám képzelni, hogy tárgyaljunk velük erről" - mondta a párt egyik prominense. Egy másik jobbikos szerint a koalíció elképzelhetetlen, de - bizonyos ügyekben - külső támogatást el tud képzelni.

"Jelen konstellációban a Fidesz számára túl nagy támadási felületet jelentene, ha a Jobbikkal működne együtt, főleg annak nemzetközi megítélése és a külföldi reakciók miatt. A Jobbik beragadt abba a pozícióba, ahol túlságosan könnyen támadható. A Jobbikban sincs igény az együttműködésre, mivel alapvető kérdésekben van különbség a két párt között" - mondta Hegedűs Tamás jobbikos képviselő. Utóbbit arra értette, hogy hiába alakult ki egy stabil szavazóbázis, ennek elég erős a növekedési korlátja, mert a pártot a médiafogyasztók szemében nagyrészt sikerült beszorítani a "buzizó-zsidózó-cigányozó" szerepbe. Ennek oka az is, hogy szerinte más tematikájú felszólalásaiknak a média nagy része egyáltalán nem ad teret.

Túl sok a fotelforradalmár

A Jobbikban úgy 1-1,5 éve volt legutóbb egy komolyabb vita arról, hogy a kormányzóképesség látszatát erősítve inkább a szakmai politizálást, vagy a stabil szavazótáboruk erősítésére az utcai politizálást erősítsék. Végül nem győzött egyik fél sem, amit többen úgy fordítanak le, hogy egyensúlyi helyzet állt be, de ez is megosztja a frakciót.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Szabó Gábort a Jobbik legfontosabb emberének tartják

"Az utcai demonstrációknak természetesen megvan a maguk kockázata is" - mondta Hegedűs Tamás, aki szerint a frakcióban a többségi álláspont az, hogy - nem csak a tüntetésekre vonatkozóan - háttérbe kellene szorítani az öncélú konfliktusokat. Szerinte az aktív tagság részéről érkező nyomás miatt is szerveznek utcai megmozdulásokat. Egy másik jobbikos szerint tisztában vannak azzal, hogy a "zsidókampánnyal" nem lehet szavazatokat szerezni, és több okkal magyarázta, hogy akaratuk ellenére miért vádolják rendre antiszemitizmussal a Jobbikot.

Az utóbbi idők egyik legnagyobb felháborodását kiváltó esetét, Gyöngyösi Márton novemberi felszólalását például egy véletlen hiba okozta, de a képviselő szerint mélyebb okai is vannak a Jobbik vezetésén belül, hogy nem állnak ki határozottabban a szavazatokat nem hozó antiszemita megnyilvánulások ellen. Szerinte Vona és a párt legfontosabb emberének számító Szabó Gábor is struccpolitikát folytat, nem vállalják fel a konfliktusokat, próbálják mindennek elvenni az élét, így egyensúlyozva a különböző irányultságú párttagok között.