65 ezer liter hamis bort rejtegettek Nagykőrösön

Vágólapra másolva!
Csaknem 65 ezer liter hamis bort foglaltak le az élelmiszerbiztonsági szakemberek egy nagykőrösi telephelyen, az érintettek százmilliós nagyságrendű bírságra számíthatnak - közölte a Pest Megyei Kormányhivatal. A félédes fehérbornak nevezett lötty csak távolról látott szőlőt.
Vágólapra másolva!

Az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság munkatársai azt követően vettek mintát a borból, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága jelezte a hamisítás gyanúját - írta közleményében a megyei kormányhivatal.

A laboratóriumi vizsgálatok szerint mintegy 63 ezer liter (többségében PET-palackos) bor bizonyult hamisítványnak. Mint kiderült, a 38 652 liter félédes fehérbor alkoholtartalmának negyvenöt százaléka, a 18 300 liter száraz fehérbor alkoholtartalmának ötven százaléka, valamint az 5832 liter félédes vörösbor alkoholtartalmának harmincnyolc százaléka nem szőlő eredetű cukorból származott.

A hatóság munkatársai azonnal felkeresték a budapesti raktárakat, hogy a hamisított tételeket kivonják a forgalomból, de a készlet már nem volt ott. A vevőnyilvántartásból kiderült: a bor nagy része egy nagykőrösi vállalkozáshoz került át. Az ellenőrök a Pest megyei város egyik telephelyén végül összesen 64 ezer 780 liter, a vizsgált tételekkel azonos eredetű italt vontak ki a forgalomból.

Az ügyben százmilliós nagyságrendű minőségvédelmi bírság kiszabása várható - közölte a megyei kormányhivatal.