Összeollózott tanulmány 24 millióért

Vágólapra másolva!
Nettó 24 millió forintot fizetett a kormány egy közel félszáz oldalas tanulmányért a Fradi-stadion építéséről, amelynek közel fele Magyarország éghajlatáról, lakosságáról, földrajzi fekvéséről és gazdasági evidenciákról szól. Az anyag maradék része is javarészt az internetről leszedett adatok, információk átemelésével készült - írja az atlatszo.hu.
Vágólapra másolva!

A kormány egy olyan 49 oldalas tanulmányért fizetett nettó 24 millió forintot az új Fradi-stadion építése kapcsán, amelynek túlnyomó része az internetről innen-onnan összeollózott, egy az egyben átemelt vagy lefordított információkból, adatokból áll - írja az atlatszo.hu, amely átnézte a dokumentumot.

A kormány tavaly nyilvánította kiemelt beruházássá az új Fradi-stadion megépítését. A stadion 13,5 milliárd forintba kerül, és jövő év végére lesz kész a tervek szerint, az alapkövet a múlt hónapban tették le. Az igazságügyi minisztérium tavaly szeptemberben kötött szerződést az International Management Group Kft.-vel nettó 24 millió forint értékben, a Ferencvárosi Torna Club új stadionjának felépítése megnevezésű projekt érdekében. Az egykor híres jégtáncos, Sallay András által jegyzett cég alvállalkozóként azt vállalta, hogy szakvéleményt és rövid prezentációt készít a labdarúgásról és az ezzel összefüggő szórakoztatásról, az ebből fakadó piaci helyzetről, a piacon lévő szükségletekről, a labdarúgással kapcsolatos speciális kérdésekről, és a labdarúgással kapcsolatban fennálló kereskedelmi helyzetről. A munkát hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként nyerte el az alvállalkozó, amelynek 45 napja volt a szakvélemény és az azon alapuló prezentáció elkészítésére - ismerteti a dokumentum elkészültének körülményeit az atlatszo.hu.

A portál az anyagot átnézve arra jutott, hogy abban új információ vagy saját következtetés alig található, az adatok és információk jelentős részét a labdarúgással kapcsolatos honlapokról (UEFA, FIFA, MLSZ), hírportálokról (BBC, Guardian) és korábbi, illetve máshol hozzáférhető tanulmányokból, felmérésekből emelték át néhol kicsit átírva a névtelen készítők. A grafikonokkal, ábrákkal hasonló a helyzet, több ábra az internetről származik.

A 49 oldalas anyag első húsz oldala ráadásul nem releváns kérdésekkel foglalkozik. Ebben a részben írnak a készítők arról, hogy Magyarország a Kárpát-medencében található, két nagy folyó, a Duna és a Tisza osztja három részre, lakossága tízmillió fő, és hogy 2050-re a lakosság 14-15 százaléka roma lesz. A tanulmány Magyarország éghajlatával is foglalkozik.

Az új alaptörvényről azt tudhatjuk meg, hogy hány részből áll, és mikor lépett életbe. A saját következtetés itt annyi, olvasható az atlatszo.hu-n, hogy az ország az új alkotmány nemzetközi kritikája ellenére is demokratikus állam marad. Később a gazdaságról derülnek ki megdöbbentő részletek, például hogy "a vállalatokat tekintve mind a nagy magyar és a nemzetközi vállalatok is jelen vannak", a folytatás jelentős részét a kormany.hu, a tradingeconomist.com, illetve az Eurostat oldalán olvasható szövegekből, információkból állították össze a készítők. Hasonlóképpen, a turizmusról szóló részekhez például a Wikitravel, az Unesco, és az Euromonitor weboldalairól, a Sport és szórakozás részhez pedig többek között a london212.com, és az olympic.org oldaláról szedegettek össze adatokat, valamint egy az interneten nem fellelhető felmérésből vagy tanulmányból (Advant Planning - Labdarúgás Magyarországon) idéztek több helyen.

A tanulmány érdemibb része a huszadik oldalon kezdődik és a labdarúgásról szól. Itt a nemzetközi és az európai labdarúgó-szövetség (a FIFA és az UEFA), a Hivatásos Labdarúgók Szövetsége, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Wikipédia és az Olympic.org szövegei köszönnek vissza, és itt is található például a Wikipediából átvett grafikon. A készítők emellett komplett bekezdéseket emeltek át kicsit átírva a KPMG tanácsadó cégnek az "Iránytű a stadionfejlesztéshez, 2011" című tanulmányából is. A szakvélemény a stadion hasznosításával zárul, ebből egyebek mellett az is kiderül, hogy "egy vadonatúj, modern létesítmény új rajongókat is vonz, következésképpen a nézőszám is emelkedik".

Az IMG szerint nyomott az ár

Az [origo] megkereste az IMG-t az üggyel kapcsolatban, a cég írásban ezt a választ adta: "Az IMG nemzetközi szakemberei 6 hónapon keresztül véleményezték az engedélyezési terveket. A szakértők Németországból, a Közel-Keletről érkeztek Budapestre. Valamennyi az utazással, a szállással és az itt tartózkodással kapcsolatos költségeket is a megbízási díjból fizették. A díjazás a nemzetközi gyakorlatban - figyelemmel a három feladatkörre - és a 6 hónapos munkára, nyomottnak tekintendő."