Vágólapra másolva!
Új jegytípust vezet be július 1-jétől a Budapesti Közlekedési Központ, amelyet a nem rendszeres utazóknak ajánlanak - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az 5/30-as jegyet a felhasználás kezdő dátumától számított 30 napon belül tetszőlegesen kiválasztott öt napon lehet használni 24 órás intervallumban.

Az új, 4550 forintba kerülő jegytípus júliustól lesz elérhető, egyelőre kísérleti jelleggel vezetik be, az első hónapok forgalma és a visszajelzések alapján értékelik a tapasztalatokat.

A BKK közlése szerint a jegytípus előnye, hogy a jegytömb tulajdonosa választhatja meg a felhasználás kezdődátumát és időpontját, és ezt neki kell a jegyre felírnia.

Az egyes szelvények 24 óráig érvényesek, így a tömb öt darab 24 órás jegynek felel meg, amely a tömb nélkül érvénytelen.