Az MSZP Miskolcon már beállt a rezsicsökkentés mögé

Vágólapra másolva!
Az MSZP és a Jobbik is megszavazta Miskolcon azt a sürgősséggel tárgyalt fideszes határozati javaslatot, melyben az állt, hogy a város támogatja a kormányzat rezsicsökkentő lépéseit. A Fidesz meglepődött, a szocialisták szerint viszont ez természetes. Az aláírásgyűjtő ívet azért még nem írják alá.
Vágólapra másolva!

Egyhangú szavazással fogadott el csütörtökön a Miskolci közgyűlés egy egymondatos politikai jellegű határozatot arról, hogy a város támogatja a kormány rezsicsökkentését. Igennel szavazott az MSZP és a Jobbik is, a kilencfős szocialista frakció tagjaként dolgozó, de a közelmúltban a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozó Tompa Sándor és Varga Gergő nem nyomott gombot.

Az [origo] információi szerint arra a Fidesz sem számított, hogy a határozati javaslat ilyen könnyedén megy át a közgyűlésen. Lapunk megkeresésére Simon Gábor, az MSZP miskolci elnöke azt mondta, nincs a szavazásban semmi meglepő, hiszen "Mesterházy Attila pártelnök többször, nyilvánosan is elmondta, hogy az MSZP mindent támogat, ami csökkenti az emberek terheit".

Simon Gábor hozzátette: a Fidesz aláírásgyűjtő ívét ennek ellenére nem írják alá, mert szerintük azt választói adatbázis-építésre használja a párt. A politikus közölte azt is, az ülésen felhívták a figyelmet ennél a napirendi pontnál, hogy Miskolc árhatóságként működik, azaz ha a város akarná, tudná csökkenteni a díjakat saját hatáskörben.

A határozati javaslatot sürgősséggel tárgyalták, a képviselők Simon elmondása szerint tegnap reggel találták asztalukon a dokumentumot, délután pedig már szavaztak is róla.

Az MSZP legutóbb a múlt héten nyilatkozott a rezsicsökkentés ügyében: eszerint a Fidesz igazságtalan rezsicsökkentésével a legrosszabb helyzetben lévők járnak a legrosszabbul.