Nyártól vége az e-cigaretta diadalútjának

2013.04.27. 18:09

Megjelenése után alig három évvel véget is érhet az elektromos cigaretta magyarországi pályafutása, a Btk. nyáron életbe lépő módosítása ugyanis ellehetetlenítheti az eszközök árusítását. A kormány tavaly döntött úgy, hogy az e-cigarettát rossz dolognak nyilvánítja, amely nem segít a leszokásban, engedély nélkül pedig árusítani sem lehet. Pedig a komoly használók szerint ugyan nem egészséges, de a dohányzás rengeteg káros hatását enyhíti.

"Azok az emberek, akik a hagyományos helyett elektromos cigarettát szívnak, nagyon büszkék magukra, talán ez az egészben a legjobb dolog" - foglalta össze egyetlen mondatban a Magyarországon nagyjából három éve felbukkant e-cigaretta hatását a használóiból alakult Villanypára Egyesület elnöke. Kovács Dániel szerint sokak fejében tévesen él egy kép az e-cigiről, az ugyanis nem egy a leszokást segítő eszközök közül, hanem egy élvezeti cikk.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) egyik tavalyi felmérése szerint a felnőtt lakosság közel 30 százaléka dohányzik naponta. "Az aktív dohányosok száma jelenleg nagyjából hárommillió fő Magyarországon, és 60 ezerre tehető azok száma, akik a dohányzás mellett elektromos cigarettát is használnak" - olvasható a Villanypára honlapján. Számításaik szerint összesen mintegy 270 ezer e-cigaretta használó van ma Magyarországon, a forgalmazók adatai alapján azonban ez a szám sokkal kevesebb: ők tíz-húszezer e-cigaretta fogyasztóval számolnak. E-cigarettát jelenleg a szakboltokban, ideiglenes standokon, egyes BKV-jegypénztárakban, valamint az interneten lehet vásárolni.

Az OEFI-felmérésben megkérdezett e-cigaretta használók 94 százaléka nikotinos utántöltő folyadékot használ. Az elektromos cigarettába való, nikotint is tartalmazó folyadékpatron az egészségügyi államtitkárság szerint gyógyszernek minősül, ezért engedély nélkül nem lehet forgalmazni. Az egészségügyi államtitkárság egyik közleménye szerint az e-cigaretta nem segít a dohányzásról való leszokásban, és kedvezőtlen vizuális üzenetet hordoz. Csökkenti a dohányzás elleni küzdelem hatékonyságát, mert a függőségi állapotot inkább fenntartja, mint kezeli. Sőt, szerintük tényleges veszélye van annak, hogy ha egy életében egyetlen szál cigarettát sem szívó fiatal rászokik az elektromos cigarettára, a szervezetében kialakult nikotinfüggőség miatt előbb-utóbb a hagyományos cigarettára is rákap. A Villanypára Egyesület elnöke ezzel ellentétben úgy gondolja, az e-cigi életet menthet, ugyanis a használatával nagyságrendekkel visszavethetők a dohányzás káros egészségügyi hatásai.

Forrás: MTI/Soós Lajos
A gyógyszerészeti engedélyre a legjobb esetben is három évet kell várni

Az e-cigaretták Magyarországon 2010 környékén kezdtek megjelenni, akkor még alig használták páran a készüléket. Tavaly március 5-én aztán megjelent az egészségügyi államtitkárság állásfoglalása, amelyből kiderült, hogy álláspontjuk szerint a nikotintartalmú folyadék gyógyszernek minősül, ezért csak engedéllyel lehet árusítani, amelynek megszerzése évekbe telhet. Szintén tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy nagyszabású razziában lefoglalt 44 millió forint értékű alapanyagot az egyik pest megyei forgalmazótól.

A terméket kezdetben az interneten árusították, majd 2011-2012 körül már a dohányboltokban és direkt erre szakosodott üzletekben is meg lehetett vásárolni. Miután a kormány világossá tette, hogy mit gondol a termékről, Kovács szerint sok boltos inkább bezárt, tartva az adóhatósági ellenőrzéstől. "Mások azt mondták, hogy kiviszik a cégüket külföldre, és visszaállnak az internetes árusításra" - állította az egyesület elnöke. Megkerestük az egészségügyi államtitkárságot is, szerettünk volna választ kapni arra, hogyan lehetséges, hogy még mindig árusítják néhány boltban a nikotinos folyadékot tartalmazó patront, annak ellenére, hogy a tárca szerint az illegális. Az államtitkárság sajtóosztályán azt mondták, hogy ennek ellenőrzése az adóhatóság illetékességi területéhez tartozik.

Kovács szerint az internetes árusítás a felhasználók szempontjából rendben működik: a forgalmazók többsége jó áron árul minőségi terméket, de reális veszélye van annak, hogy ellepik a piacot a Kínából érkező ócska termékek, és akkor tényleg nehéz lesz megmondani, hogy mit kevernek a folyadékba. Jelenleg alig tucatnyi e-cigaretta bolt van a fővárosban, ezek közül jó néhányat felkerestünk, de az üzletvezetők, tulajdonosok még név nélkül sem akartak megszólalni a témában.

Viktor nyolc hónapja a hagyományos cigaretta helyett szívja az elektromos változatot. Nem lesz büdös tőle, szívhatja a munkahelyén a saját asztalánál, és rengeteget spórol. A harmincas éveiben járó férfi szerint a kereskedők szempontjából akár jó is lehet, hogy az internetre szorítják vissza a termék árusítását, a fogyasztóknak azonban ez nem túl kedvező. "Ha kezdő e-cigis lennék, és szükségem lenne egy kezdő szettre, nem tudnám, hogy miből, mennyit és hogyan rendeljek. Előbb végig kéne nyálaznom a fórumokat, hogy képben legyek a témában. A boltba viszont bemész, és személyesen mutatják meg, hogy miről is van szó" - érvelt. Viktor szerint a netes felületen idővel kevesebb lesz a vásárló is, hiszen sokan nem akarják majd pluszban kifizetni a szállítási költséget.

Forrás: AFP
A kezdőknek jól jön az eladó segítsége

Nem tartja túl életszagúnak, hogy valaki az elektromos változat miatt szokjon rá a hagyományos cigarettára (pedig vannak kutatások, amelyek szerint az e-cigaretta használatának ez az egyik eredménye - lásd keretes írásunkat). "A hagyományos dohánytermék drágább, büdösebb, nem olyan jó ízű, köhögsz tőle, kizártnak tartom, hogy bárki áttérne ezekre az e-cigiről" - mondta. Szerinte az, aki soha életében nem dohányzott, úgyis nikotinmentes folyadékot fog a készülékbe tenni. "Hobbi szinten nagyon érdekel a dolog, gondolkoztam már rajta, hogy szívesen nyitnék egy e-cigarettát forgalmazó boltot, de ilyen bizonytalan környezetben nem mernék belevágni" - mondta.

Azt az elnök sem tartja túl életszerűnek, hogy a fiatalok az elektromos változat után döntsenek úgy: inkább hagyományos cigarettát szívnak. "Az e-cigaretta nagyon sok aromában, ízben érhető el, míg a sima cigarettának egyetlen íze van, az pedig a borzasztó büdös és gusztustalan íz."  Kovács szerint az esetek 60-70 százalékéban nem a leszokás miatt kezd el az illető e-cigarettát szívni, hanem mert olcsóbban és kevésbé káros módon lehet hódolni a szenvedélyének, mint ha vesz egy doboz cigarettát. "További előnye, hogy ezzel mentesíti a környezetét a passzív dohányzás káros hatásaitól."

Leszokni nem segít, de a durva függőséget enyhíti

Az elektronikus cigarettában nincs ott a hagyományos cigaretta több veszélyes összetevője, például a szén-monoxid, a nitrogén-dioxid, a kátrány vagy az arzén. Több, nemzetközi orvosi szaklapokban megjelent kutatás is igazolta, hogy az e-cigaretták segíthetnek az erős dohányosoknak a leszokásban, az e-cigarettára áttérők napi nikotinadagja jelentősen csökkenhet. Arra nézve azonban, hogy népegészségügyi szempontból az e-cigaretta is veszélyes-e, csak a közelmúltban kezdődtek kutatások. A vizsgálatok célja a lehetséges egészségügyi kockázatok feltárása, valamint az e-cigaretta addikciós potenciáljának (azaz, hogy mennyire erős függőséget okoz) pontos meghatározása.

Az amerikai gyógyszerügyi hatóság (FDA) már tavaly októberben felhívta a figyelmet arra, hogy az e-cigaretták a bennük lévő káros vegyületek, többek között a nikotin révén függőséget okoznak, kipróbálásuk más dohánytermékek megízlelésére serkent, ami különösen gyermek-egészségügyi szempontból problémás (bár nem csak nikotinos patront lehet hozzájuk kapni). Az FDA azt is kifogásolta, hogy az e-cigaretta gyártók megtévesztik vásárlóikat azzal, hogy reklámjaikban azt sugallják: az elektromos cigaretta alternatívát jelenthet a leszokást támogató termékekkel (nikotintapaszok, rágók, gyógyszerek) szemben. Az USA-ban 2011-ben már 2,5 millióan használtak e-cigit.

Még több részlet az elektronikus cigarettáról itt.


Kovács szerint a legrosszabb forgatókönyv az lehet, hogy júliustól már az internetről sem lehet hozzájutni az elektromos cigarettához, a büntető törvénykönyv július elejétől hatályos módosítása szerint ugyanis akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki a hamis gyógyszernek minősülő nikotint előállítja, indokolatlan mennyiségben birtokolja vagy árulja. "Nyilván nem életszerű attól rettegni, hogy ha valaki szájában meglátnak egy elektromos cigarettát füstölni, bedugják a börtönbe három évre" - mondta Kovács, aki szerint a szabályozás elsősorban nem a fogyasztókat érinti majd, hanem a hazai forgalmazást, ami gyakorlatilag teljesen le fog állni, ideértve az internetes kereskedést is.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását 2012 januárjában vezették be, majd három hónapos moratórium után már mindenhol bírságolták azokat, akik a tiltott helyeken gyújtottak rá. Az ÁNTSZ azóta mintegy 67 ezer ellenőrzést folytatott le, és összesen 17 millió forint bírságot szabott ki.