A zsinagógánál ebédeltek a motorosok

Vágólapra másolva!
Tudomásul vették a BRFK tiltó határozatát a nemzeti érzelmű motorosok, ezért nem vonulnak fel Budapesten. Ehelyett inkább a devizahitelesek érdekeiért tüntetnek a Hősök terén - jelentette be a szervezet elnöke. Dél körül mégis útnak indultak, és a Dohány utcai zsinagóga környékén ebédeltek. A motorosok nem értik a tiltó határozatot, mert mint mondták, a felvonulást nem az Élet menete ellendemonstrációjaként tervezték.
Vágólapra másolva!

Nagyjából száz motoros gyűlt össze magyar és árpádsávos zászlókat szorongatva a városligeti műjégpálya bejáratánál vasárnap délelőtt. Innen indult volna a nemzeti érzelmű motorosok által meghirdetett felvonulás, ám a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ezt szombaton az utolsó pillanatban betiltotta.

A motorosok így kíváncsian várták Jeszenszky Sándor elnök szavait, hogy mégis mit fognak csinálni 11 órától - jelentette a helyszínről tudósítónk. Jeszenszky azt mondta, hogy "a BRFK Orbán Viktor személyes utasítására tiltotta be a felvonulást, ami azt is jelenti, hogy Magyarország nem szuverén állam, és Orbán Viktor külső nyomásra cselekszik". Közölte, hogy a felvonulást nem a délután tartott Élet menete ellendemonstrációjaként tervezték, hanem a föld védelme és a devizahitelesek érdekében.

Nagyjából száz motoros vonult volna. A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az egyesület a rendőrség tiltó határozatát megfellebbezte, de tisztában van azzal, hogy erről vasárnap nem születik bírósági döntés, így tudomásul veszik a tiltást, és nem tartják meg a felvonulást. Ugyanakkor Jeszenszky Sándor a műjégpályánál gyülekező motorosokat felszólította, hogy vonuljanak át együtt a Hősök terére, ahol épp a devizahitelesekért demonstrál egy szervezet.

Megzavarták az elnök beszédét

Jeszenszky beszédét egy rózsaszín inges férfi hangos bekiabálásokkal megzavarta, amikor az elnök arról beszélt, hogy nem akarnak gúnyt űzni a zsidó áldozatok emlékéből, és visszautasítják a rasszizmus és antiszemitizmus vádját. A férfi Jeszenszky mellé lépett, és azt kiabálta, hogy "Nem igaz! Hazudik". Néhány nagyobb termetű, bőrkabátos motoros odalépett hozzá, és kiszorította Jeszenszky mellől.

A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az elnök azt is bejelentette, hogy május negyedikén anticionista megmozdulásra hívja a motorosokat, amelyen a Budapesten tartott zsidó világkongresszus ellen tiltakoznak majd. A téren nagyjából százan voltak déleőtt 11 órakor, egy kisebb színpad és transzparens kíséretében - mondta az [origo] helyszínen levő tudósítója.

Mégis útnak indultak délben

Később a motorosok egy része mégis elindult a Hősök teréről a belváros felé, és többen a Dohány utcai zsinagóga környékén látták őket. A rendőrség minden irányban lezárta a zsinagóga környékét. Jeszenszky Sándor az [origo]-nak azt mondta, hogy nem vonulni indultak, hanem a motorosok "csak elmentek ebédelni" a Deák tér és az Astoria környékére, és ebéd után vissza is térnek a Hősök terére.