Vágólapra másolva!
Csak a lakosság 2 százaléka szerint kéne büntetni a hajléktalanokat egy felmérés szerint. A felnőttek 7 százaléka ismer személyesen hajléktalant.
Vágólapra másolva!

A lakosság 69 százaléka szerint egyértelműen inkább segíteni kellene a hajléktalanokat, és csupán 2 százalék szerint kellene inkább büntetni - közölte a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérésnek eredményét a Menhely alapítvány hétfőn. A felmérés szerint csupán minden harmadik ember gondolja azt, hogy a hajléktalanok maguk tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Az emberek közel kétharmadát azért zavarja, hogy vannak hajléktalanok, mert azt gondolják, hogy jobb lenne, ha mindenkinek lenne hol laknia.

A döntő többségnek az a véleménye, hogy segíteni kellene a hajléktalanokat is, hogy a munkájukból megéljenek (85 százalék), több emberi és szociális gondoskodás kellene (80 százalék), és hasznos lenne több hajléktalanszállót építeni, több férőhelyet kialakítani (78 százalék). De sokan javasolják azt is, hogy hasznos lenne kevésbé komfortos szociális bérlakásokat felajánlani a hajléktalanoknak (64 százalék), vagy valamilyen lakhatási támogatást nyújtani a hajléktalanok részére (61 százalék).

A megkérdezettek többsége szerint nem kellene kitiltani a hajléktalanokat belvárosból, és törvényben sem kéne szabályozni az életvitelszerű közterületen tartózkodást.

A lakosság 7 százaléka ismer hajléktalant

A felmérés szerint a felnőtt korú lakosság 7 százaléka úgy nyilatkozott, hogy van az ismerősei, rokonai, családtagjai közül valaki, aki hajléktalan. Vagyis több mint 600 ezer embernek egészen közvetlen tapasztalatai vannak erről az állapotról.

A Február Harmadika Munkacsoport ez évi adatfelvétele során közel tízezer hajléktalan ember is válaszolt ugyanezekre a kérdésekre. Az érintett hajléktalan emberek zöme is elsősorban munkát szeretne (82 százalék), valamilyen lakhatási támogatást (73 százalék), több hajléktalanszállót (72 százalék) vagy éppen kevésbé komfortos szociális bérlakásokat (71 százalék).

A szállókon élő hajléktalanok és a közterületeken megkérdezett fedélnélküliek véleménye markánsan eltér ugyan arról, hogy rá kellene-e kényszeríteni a hajléktalanokat arra, hogy használják a hajléktalanszállókat, és ne az utcán aludjanak, illetve ki kellene-e tiltani őket a belvárosból, döntő többségük azonban nem ért egyet a helyzetük ilyen kezelésével.